Közélet

Milliókat költött az MTVA a senki által nem olvasott blogra

Csendben bezárták az oldalt, amelynek gondozásáért havonta több százezer forintot számlázhatott a kaposvári polgármester.

Több mint két éve számoltunk be arról, hogy blogokat indított az MTVA, amelyeket túlnyomórészt kormánypárti értelmiségiek, fideszes polgármesterek és helyettes államtitkárok szerkesztenek, némelyek havonta több százezer forintos díjazásért, közpénzből.

A nagyobb városok polgármesterei által írt Urbánusblogra milliók mentek el, anélkül, hogy bárkit különösebben érdekeltek volna a bejegyzések – derül ki a Népszava cikkéből. A blog már hónapok óta nem frissült, a hozzá kapcsolódó Facebook-oldalt mindössze 142-en követték. A lap úgy tudja, az állami média megszüntette az Urbánusblogot, a szerkesztők és szerzők szerződését felmondták.

A blog „gazdája” Szita Károly kaposvári polgármester volt, aki tavalyi vagyonnyilatkozata szerint havi 360 ezer forintot kapott az MTVA-tól. Ő egy interjúban elismerte, hogy a látogatottsággal kapcsolatban nem voltak elvárások, így azt sem tudni, hányan keresték fel az oldalt az elmúlt két évben.

Az oldal szerkesztéséért és adminisztrálásáért a kaposvári önkormányzat sajtósa, Szekeres Alán is kapott pénzt az MTVA-tól, havonta 50 ezer forintot számlázhatott. Összesen 112 bejegyzés jelent meg a blog Facebook-oldalán, ezeket 19-en lájkolták, heten osztották meg és hárman szóltak hozzá.

A több százezres díjazás azért is figyelemreméltó, mert az interneten számtalan színvonalas, jóval olvasottabb blog található, amelyek önkéntes alapon, külön díjazás és közmédiás háttér nélkül készülnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik