Közélet

Stadionba vitte Szijjártó a V4-es külügyminisztereket

Most már nem lehet kétsége afelől Jakub Dürr cseh, Witold Waszczykowski lengyel és Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszternek, hogy a 10 millió focista országába érkeztek, amikor részt vettek a magyar Visegrádi Négyek-elnökség első miniszteri találkozóján. Hétfőn ugyanis nem csak a budapesti Groupama Arénába invitálta meg őket magyar kollégájuk, Szijjártó Péter, de mindenki kapott egy-egy névre szóló mezt is.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j) megmutatja Miroslav Lajcak szlovák külügyminiszternek a budapesti Groupama Arénát a magyar V4 elnökség elsõ külügyminiszteri találkozója keretében 2017. július 10-én.
MTI Fotó: KKM / Kovács Márton

Az üzleti fórumon Szijjártó Péter elmondta, hogy rendkívüli mértékben felértékelődik a visegrádi és a közép-európai együttműködés, mert a jelenlegi kiélezett helyzetben nőtt a jelentősége annak a józan észre és racionalitásra épülő politikának, amelyet ezek az országok folytatnak. Hozzátéve, hogy az ésszerű gazdaságpolitika nyomán a V4 és Közép-Európa gazdasági növekedése meghaladja az európai átlagot, nem véletlenül hívják ezt a térséget Európa növekedési motorjának.

Ésszerű ezeknek az országoknak a migrációs politikája is, ezért az itt élők és az idehozott beruházások is teljes biztonságban vannak.

A mai találkozón a V4-es külügyminiszterek Ausztria, Szlovénia és Horvátország delegációjával kiegészülve olyan témákat tárgyalnak meg, amelyek révén még jobb gazdasági környezetet, kereskedelmi és beruházási feltételeket kínálhatnak. Szó lesz a biztonsági és gazdasági szempontból lényeges Nyugat-Balkán európai integrációjáról, valamint arról a közös politikáról, amelynek célja a biztonság.

Miroslav Lajcák szlovák (j), Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (háttal, b2), Witold Waszczykowski lengyel külügyminiszter (balra, k) és Jakub Dürr cseh külügyminiszter-helyettes (szemben, k) a magyar V4 elnökség elsõ külügyminiszteri találkozóján a budapesti Groupama Arénában 2017. július 10-én.
MTI Fotó: Kovács Tamás

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik