Közélet

Lázár elgondolkozna a kötelező gimnáziumi felvételin

Az elmúlt héten kiszivárgott a Nemzetgazdasági Minisztérium belső jelentése is, miszerint nem igazán sikerült fellendíteni a szakképzést Magyarországon, miközben a 15 évesek negyede funkcionális analfabéta.

Lázár János a csütörtöki kormányinfón elmondta, a helyzetet nem a gimnáziumok bezáratásával kell megoldani, hanem a kötelező felvételi eljárással.

Kitért rá, hogy a rendelkezésre álló adatok szerint a felső tagozatban romlik el valami, az alsó tagozat nemzetközi szinten is versenyképes.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter felvetette a kérdést, hogy vajon hány felsőoktatási szakon kérnek a felvételihez emelt szintű érettségit. Szerinte ez a szám nagyon kevés, pedig pont ezért hozták létre a kétszintű érettségit, gondolván, hogy majd az egyetemre jelentkezőknek emelt szinten kell vizsgázniuk.

Kiemelte, hogy az oktatásügyben sincs fekete és fehér, várják a szakmai javaslatokat.

Parragh: Mire jó, ha a gyerek kívülről fújja az Árpád-házi királyok születési dátumát?
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint a szakképzésé a jövő.

(Fotó: MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik