Közélet

Beszólt Lázárnak Orbán tanácsadója

Hegedus-Zsuzsa(210x140)(1).jpg (hegedűs zsuzsa, minden gyerek lakjon jól alapítvány, )
Hegedus-Zsuzsa(210x140)(1).jpg (hegedűs zsuzsa, minden gyerek lakjon jól alapítvány, )

Hegedűs Zsuzsa a Heti Válasznak adott interjút, amiben többek közt kezdeményezésének, a Minden Gyerek Lakjon Jól Alapítvány sikeréről, valamint a leszakadásról beszélt. A beszélgetés apropója az, hogy a Magyar Nemzet nemrég arról írt, Hegedűs eltűnt a nyilvánosság elől, de szerinte ez érthetetlen, rendszeresen szerepel.

Alapítványáról úgy fogalmazott, szerinte mára nincs gyermekéhezés Magyarországon, a „Nyugatra szabott” kritériumokkal magyarázta azt, hogy az Eurostat adatai szerint növekszik a gyermekszegénység.

Ő tanácsolta a miniszterelnöknek a közmunka-programot és a minimálbér emelését is, de van olyan is, amit mondott, de nem valósult meg. Ezekért Lázárt teszi felelőssé, cseng ki szavaiból. Ilyen például a nehéz helyzetben lévő járásokba tervezett uszodák, amire 4 éve 3 milliárdot különítettek el.

De azóta sem lett semmi a dologból, Hegedűs szerint „szomorú, hogy a végrehajtásért felelős minisztérium miatt a programot máig nem sikerült megvalósítani.”

Az arra rászoruló bölcsődések ingyen étkeztetéséből sem lett semmi, pedig a tanácsadó szerint arra is bólintott Orbán.

A mai napig támogatja a kormányfőt, de van 1-2 dolog (CEU, Paks II.), amiben nem ért vele egyet.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik