Közélet

Politikai okokból rúghatták ki a szigetvári főépítészt

Indoklás nélkül mondták fel Berkecz Balázs szigetvári főépítész megbízását a Baranya megyei városban. Az Együtt alelnökeként is politizáló Berkecz blogjában azt írja, hogy az MSZP-DK támogatással megválaszott polgármester, Vass Péter azt közölte vele, hogy szakmai probléma nincs a munkájával, viszont nagyon szeretné, ha a területfejlesztési pénzek kiosztásának második körében Szigetvárra is jutna.

A kirúgásnak már volt előzménye, 2016. februárban egy testületi ülés után Vass azt mondta Berkecznek, hogy ha nem mond le a főépítészi posztról, akkor nyilvánosan is el fog határolódni tőle, mert szerinte a Fidesz Berkecz miatt nem kedveli a várost. Ez az oka annak, hogy elakadt a várprogram és a Zrínyi Emlékév is. A polgármester ezt az ígéretét később be is tartotta.

Berkecz emlékeztet arra, hogy Vass cége 2013-ban sikerrel indult a trafikkoncessziós pályázatokon, majd 2016-ban 433 millió forint értékben vásárolt földet az állami földárveréseken. Ezt követően a DK elhatárolódott tőle, majd Vass az MSZP-ből is kilépett, ám az Együtt politikusa szerint továbbra is elképzelhető, hogy a szigetvári polgármester jövőre a szocialisták képviselőjelöltje lesz.

Megalázta a nehéz sorsú gyerekeket a szigetvári polgármester
Vass Péter szerint el kellene őket különíteni, mint a beteg malacokat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik