Közélet

Habonyék 60 milliót fizethettek az ázsiai repülőútért

Magyar viszonylatban szokatlanul nagy összeget kellett kifizetni annak, aki állta Habony Árpád és Demján Sándor ázsiai magánrepülős útjának számláját.

A miniszterelnök és más fideszes politikusok tanácsadója a milliárdos ingatlanvállalkozó társaságában Hongkongban járt két ügyvéd társaságában. A Magyar Nemzet tudósítása szerint a négytagú társaság egy Bombardier Global 6000-es luxusgéppel Makaóból érkezett Budapestre.

A 24.hu úgy tudja, a hasonló géptípus bérbeadását kínáló magántársaság, a VistaJet 200 ezer eurós, azaz napi árfolyamon nagyjából 60 millió forintos áron kínálja a dél-ázsiai interkontinentális utakat.

A 16 milliárdot érő Global 6000-es repülőgép óránként 950 kilométeres sebességre képes. A gépen 15 utasnak van ülőhely, de ha éjszakai repülésre veszik igénybe a szolgáltatást, a fedélzeten 7 fekvőhelyet tudnak kialakítani a vendégeknek.

Mint arról beszámoltunk, a Magyar Nemzet és a Hír TV Célpont című műsorának stábja a Liszt Ferenc-repülőtér kisgépes termináljának kijáratánál kapta el a luxusgéppel érkező Habonyékat. Pontosabban Habony Árpádot nem, mert ő az újságírókat látva a reptér másik kijáratán menekíttette ki magát a rendőrökkel. Demján Sándor nem nyilatkozott, amikor beült a rá váró Mercedesbe.

A napilap információja szerint a társaság a letelepedésikötvény-programmal kapcsolatban járt Hongkongban. A letelepedési kötvények legnagyobb hasznát, 96-130 milliárd forintot a Hongkongban bejegyzett Hungary State Special Debt Management fölözte le.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik