Közélet

Orbánt a visszavonulásáról kérdezték

23 évvel ezelőtt. Akkor azt mondta, ügyvédként jobban keresne, de talált magának feladatot. Például az uniós csatlakozást. Előkerült egy régi interjú.

Elképzelhető egy olyan pillanat, amikor Orbán Viktor azt mondja, elég?

– ma már talán bajosabb lenne föltenni a Fidesz elnökének az esetleges visszavonulásáról szóló kérdést.

Nem is ma tették fel neki, hanem 23 évvel ezelőtt, 1994 nyarán, olvasónk, Tamás azonban szerencsére megtalálta fiókjában az interjút, amely a Respublika című lapban jelent meg, és elküldte nekünk.

A Fidesz akkor épp túl volt egy kijózanító választási vereségen, és jobbra fordult. Orbán pedig így válaszolt:

Biztosan. 1988-tól 1990-ig a nyílt, az akkori törvényen kívüli ellenállás vagy ellenzéki politizálás volt osztályrészem (remélem, ezt a tudásomat még egyszer nem kell hasznosítanom Magyarországon). 1990 és 1994 között egy jobboldali kormány ellenzékének egyik vezető figurája voltam. Részem volt abban, hogy kis pártból nagyot építettünk. Elszenvedtem a tavaszi választási kudarc nagy pofonját. Lassan már mindent kipróbáltunk a kormányban való részvételen kívül. Addig maradok a politikában, ameddig találok értelmes kihívást benne. Harmincegy éves vagyok, ha magánügyvédi praxist folytatnék, a mostani jövedelmem többszörösét megkeresném. Kutatóként könyvtárban ülnék, más típusú, de jóval elmélyültebb intellektuális tevékenységet folytathatnék. Mégis itt dolgozom, mert látok feladatot.

Különösen érdekes, hogy mi is volt az a feladat. Az egyik a polgári alternatíva megteremtése. Csakhogy:

Emellett kaptam egy másik munkaterületet is: az európai integrációs ügyekkel foglalkozó parlamenti bizottság elnökeként valóban az ország sorskérdéseivel kell foglalkoznunk. Váratlanul nagyon kedvezően változtak meg a nemzetközi körülmények. Óriási léptekkel lehet előrehaladni, és bár a mostani kormány még nem tud aláírni integrációs szerződéseket a teljes jogú EU-tagságról, a következő feltehetőleg már igen. Van egy terület, ahol ellenzéki politikusként a nemzeti érdekeket kell képviselnem. Ez nagyon vonz, és bízom benne, hogy tudok valamit lendíteni a folyamaton az elkövetkező négy évben.

Orbán nem csak az Európai Unióról gondolkodott akkoriban másként. Bár már talált hozzá jelzőt – a nemzetit –, még a polgári fordulat megkezdésekor is bőven liberálisnak tartotta magát és pártját:

Az én nevemhez fűződik az a megfogalmazás, hogy a Fidesz nemzeti elkötelezettségű, mérsékelt liberális párt. Tavaly áprilisban, amikor először választott elnököt a párt, el kellett végeznem a magam ízlése szerinti gondolati önfeltárulkozást: uraim, én nemzeti elkötelezettségű liberális pártot akarok – ennek ismeretében válasszatok.

Itt az egész, ötkolumnás interjút elolvashatja, benne azt, hogy mit gondolt akkoriban Orbán az SZDSZ-ről és Kövér László bűnbakszerepéről.

(Az 1994-es interjút Dávid Péter és Papp Dénes, a fotót Pető Zsuzsa készítette.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik