Közélet

LMP: Szükség van a klímaváltozás elleni harcra

“Fontos, hogy felemeljük a hangunkat azért, mert az Egyesült Államok kilépett a párizsi klímaegyezményből, de legalább ilyen fontos, hogy saját kormányunkat valódi cselekvésre kényszerítsük” – írja hétfői közleményében Ungár Péter, a Lehet Más a Politika (LMP) elnökségi tagja.

A politikus emlékeztetett arra, hogy az ENSZ 1972-es első környezetvédelmi világkonferenciájának emlékére június 5-e a környezetvédelem világnapja, azonban 2017-ben, Donald Trump döntése után néhány nappal a korábbi éveknél sokkal fontosabb felhívni a figyelmet arra, hogy “ha nem teszünk aktívan a Föld jövőjéért, akkor gyerekeink és unokáink életét tesszük tönkre.”

Az LMP álláspontja szerint a magyar kormányt cselekvésre kell kényszeríteni, ugyanis Magyarország azon kevés állam közé tartozik, amely aláírta a párizsi egyezményt, de sem a széndioxid-kibocsátás csökkentésére, sem a megújuló energiaforrások arányára, sem az energiahatékonyság növelésére nézve nem fogalmazott meg új célt. A magyar kormány üldözi a megújuló energiát, csak azért, hogy az alapvetően korrupciós célokat szolgáló paksi bővítés valóban olcsónak tűnjön – írta Ungár Péter.

Az ellenzéki párt egyúttal felszólította a kormányt, hogy a konkrét tettek szintjén is ismerje el a klímaváltozás elleni harc szükségességét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik