Közélet

Eddig többen haltak meg idén, mint tavaly ilyenkor

17 százalékkal többen haltak meg 2017 első negyedévében, mint az elmúlt év hasonló időszakában – közölte a KSH. Az év első három hónapjában 38 589-en haltak meg, ez 5187-tel több a 2016-os adatnál. Az ok valószínáleg az influenzajárvány. A halálozások száma legjelentősebb mértékben a Dél-Dunántúlon (19 százalék), legkevésbé pedig Észak-Alföldön (13 százalék) növekedett.

A születésszám – a szökőnapot és így a rövidebb vizsgált időszakot figyelembe véve – 0,6 százalékkal csökkent. Négy régióban emelkedett a születések száma, háromban pedig mérséklődött. A legjelentősebb emelkedést Dél-Dunántúlon (1,6 százalék), a legnagyobb visszaesést pedig Közép-Magyarországon (6,6 százalék) regisztrálták.

A halálozások számának jelentős emelkedése, valamint a születések csökkenése következtében a természetes fogyás a 2016. január-márciusi 10 941-gyel szemben 2017 első negyedévében 16 517 volt, ami 51 százalékos növekedést jelent. A természetes fogyás üteme az összes régióban emelkedett, a születések jelentős mérséklődése miatt a legnagyobb, csaknem 75 százalékos növekedést Közép-Magyarországon regisztrálták.

Ezer lakosra 9,1 élveszületés és 16 halálozás jutott, ennek eredményeként a természetes fogyás 2,3 ezrelékponttal, 6,8 ezrelékre emelkedett.

Az év első három hónapjában anyakönyvezett 6035 házasság az előző év azonos időszakához képest, a szökőnaphatás figyelembevételével, 7,6 százalékos visszaesést jelent. A házasságkötések száma a legnagyobb mértékben Dél-Dunántúlon és Közép-Dunántúlon (14, illetve 12 százalékkal) csökkent.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik