Közélet

A ZDF szerint Orbán-párti orosz üzletember pénzeli a szélsőjobbot

Egy fehérorosz oligarcha elismerte, hogy rajta keresztül jutottak támogatások kelet-európai nyugatellenes mozgalmakhoz. A Jobbik kizártnak tartja, hogy jutott volna hozzájuk a pénzből.

Egy ismert fehérorosz oligarchán keresztül orosz források évek óta támogatják a kelet-európai nyugatellenes mozgalmakat – derült ki a német ZDF televízió Frontal21 című riportműsorából. Alekszandr Uzovszkij eurótízezreket kap Moszkvából azért, hogy a legkülönbözőbb nacionalista és NATO-ellenes csoportokat, pártokat segítse – hangzott el.

Uzovszkij megköszönte

A hvg.hu által idézett riport azt sugallja, hogy a Magyar Gárda 2014 októberében 3 ezer eurót kapott NATO-ellenes tüntetések megtartására, és a Jobbik is kapott támogatást, de a párt ezt határozottan tagadja és helyreigazítást kezdeményez. A kommunistából lett cseh neonáci Ladislav Kasuka viszont elismerte, hogy ő kapott a fehérorosz oligarchán keresztül támogatást.

Uzovszkij szintén elismerte a pénzmozgásokat, amit a kelet-ukrajnai háborúval indokolt, és azt mondta: a politikai irányultság nem igazán számít neki, Szlovákiában és Csehországban a baloldallal, Lengyelországban és Magyarországon a jobboldallal működik együtt.

A riporterek kiderítették, hogy Uzovszkij a Kremlhez közel álló befolyásos üzletemberek megbízásából osztogatta a támogatásokat, egyikük a Putyinnal szoros kapcsolatban álló Konsztantyin Malofejev. Emailek tanúsága szerint ő összesen százezer eurót utalt Uzovszkijnak, aki a műsorban meg is köszönte az adományokat.

A ZDF felidézte Malofejev egy évvel ezelőtti interjúját, amiben arról beszélt: lenézi a demokráciát, és az EU hagyományos értékeket valló, vallásos, jobboldali pártjaihoz vonzódik. Az osztrák FPÖ-vel, az olasz Északi Ligával és a francia Nemzeti Fronttal példálózott, hozzátéve: „Orbánt is nagyon szeretem”.

A Frontal21 állításait egy sok ezernyi emailből álló adatbázissal támasztja alá. Uzovszkij emellett egy negyvenoldalas prezentációt állított össze az általa finanszírozott akciókról.

Biztosak abban, hogy nem igaz

A hvg.hu kérdésére Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője azt mondta: nem hallott a riportműsorban említett, nekik utalt összegről, de biztos abban, hogy ez az állítás nem is igaz. Schön Péter, a párt gazdasági igazgatója sem tud a támogatásról, de kizártnak is tartja, mondván, 2014 óta a törvény csak magyar magánszemélyeknek teszi lehetővé pártok támogatását, és az Állami Számvevőszék is mindent rendben talált 2014-es pénzügyeikkel kapcsolatban.

A Jobbik később közleményt is kiadott, amiben azt írják: a hivatkozott német cikkben a Jobbik és a Magyar Gárda kapcsán feltételes módban szerepel, hogy kaphattak támogatást, ami így is hazugság, a tévériportban pedig egyik szervezet sem kerül szóba. A párt helyreigazítást kezdeményez.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik