Közélet

Elismerték a hatóságnál: tiltólistán van a Hír TV

Egy hangfelvétel szerint minisztériumi szinten döntötték el, hogy nem lehet nyilatkozni a csatornának.

Az utóbbi időben a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hatóság egyetlen munkatársával sem tudott interjút készíteni a Hír TV, noha korábban jó kapcsolatuk volt a hivatallal. A csatorna erről a hatóság kiemelt ügyekkel foglalkozó igazgatóságának vezetőjét is megkérdezte – Helik Ferenc annyit mondott, hogy ő nem kapott olyan utasítást, hogy nem adhat interjút a Hír TV-nek.

Csakhogy a csatorna bemutatott egy hangfelvételt, amelyen a hivatal egy munkatársa telefonon azt mondja, az állását kockáztatja, de elárulja, hogy felesleges hívni őket, mert „jelen pillanatban nem adhatunk interjút önöknek”.

Ez az utasítás van a minisztérium részéről

– tette hozzá.

Polyák Gábor médiajogász, a Mérték Médiaelemző Műhely munkatársa azt mondta: a médiatörvény előírja, hogy minden állami és önkormányzati szerv köteles megfelelően tájékoztatni az újságírókat, de ez elsősorban nem jogi kérdés, hanem politikai és kommunikációs kultúra kérdése. Szerinte egy civilizált országban nem fogadható el, hogy olyan politikusok, tisztviselők, akiknek tevékenysége az állampolgárok mindennapi életét befolyásolja, elkerülik a nyilvánosságot és nem hajlandók tájékoztatást adni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik