Közélet

A mai CEU-tüntetés miatt lezárások lesznek és a tömegközlekedés is változik

Megint tüntetés lesz a CEU mellett, ezúttal a Hősök terére várnak több ezer embert. A BKK közleményt adott ki arról, az esemény hogyan érinti a közlekedést. Röviden:

NAGYON.

Kicsit bővebben alább:

Szakaszosan és időszakosan lezárhatja a rendőrség a kedd délutáni tüntetés miatt a Dózsa György utat a résztvevők számától függően szerdán, várhatóan 16:00-tól. A lezárások ideje alatt a 20E, a 30-as, a 30A, a 230-as és a 105-ös autóbusz, valamint a 75-ös és a 79-es trolibusz módosított útvonalon jár.

20E autóbusz

A Dózsa György út lezárása idején a 20E autóbusz Káposztásmegyer, Szilas-patak felé a Dózsa György útig a menetrend szerinti, majd a Dvořák sétány–Zichy Mihály út–Erzsébet királyné útja–Hungária körút–felüljáró–Reitter Ferenc utca módosított útvonalon halad és nem érinti a Hősök tere M és a Vágány utca/Róbert Károly körút megállót. Az autóbuszok ideiglenesen az alábbi megállókban állnak meg:

  •         Ötvenhatosok tere: a 30-as, a 30A és a 230-as autóbusz megállóhelyén;
  •        Kacsóh Pongrác út: a 901-es és a 918-as autóbusz megállóhelyén;
  •        Vágány utca/Róbert Károly körút: a 32-es autóbusz megállóhelyén.

A Dózsa György út lezárása idején a 20E autóbusz a Keleti pályaudvar M felé a Vágány utcáig menetrend szerinti, majd a Róbert Károly körúti felüljáró–Hungária körút–Erzsébet királyné útja–Zichy Mihály út–Dvořák sétány–Dózsa György út útvonalon halad és nem érinti a Hősök tere M megállót. Az autóbuszok ideiglenesen az alábbi megállókban állnak meg:

  •        Kacsóh Pongrác út: a 901-es és a 918-as autóbusz megállóhelyén;
  •        Ötvenhatosok tere: a 30-as, a 30A és a 230-as autóbusz, valamint a 79-es trolibusz megállóhelyén.

30-as, 30A és 230-as autóbusz

A Dózsa György út lezárása idején a 30-as, a 30A és a 230-as autóbusz Káposztásmegyer felé a Dózsa György útig a menetrend szerinti, majd a Dvořák sétány–Zichy Mihály út–Hermina út–Állatkerti körút–Gundel Károly út–Dózsa György út módosított útvonalon halad és nem érinti a Hősök tere M megállót. Az autóbuszok ideiglenesen az alábbi megállókban állnak meg:

  •          Dvořák sétány: a 70-es és a 75-ös trolibusz megállóhelyén;
  •         Olof Palme sétány: a 70-es és a 75-ös trolibusz megállóhelyén;
  •         Közlekedési Múzeum: a 72-es és a 74-es trolibusz megállóhelyén;
  •         Bethesda utca: a 72-es és a 74-es trolibusz megállóhelyén;
  •          Széchenyi fürdő M: a 72-es trolibusz megállóhelyén;
  •         Állatkert: a 72-es trolibusz megállóhelyén;
  •         Gundel Károly út: a 75-ös és a 79-es trolibusz megállóhelyén.

A Dózsa György út lezárása idején a 30-as, a 30A és a 230-as autóbusz a Keleti pályaudvar M felé a Dózsa György útig a menetrend szerinti, majd a Gundel Károly út–Állatkerti körút–Hermina út–Zichy Mihály út–Dvořák sétány–Dózsa György út módosított útvonalon halad és nem érinti a Hősök tere M, a Benczúr utca és a Damjanich utca/Dózsa György út megállóhelyet. Az autóbuszok ideiglenesen az alábbi megállókban állnak meg:

  •        Gundel Károly út (Hősök tere M): ideiglenes megállóhelyen a befordulást követően;
  •        Állatkert: a 72-es trolibusz megállóhelyén;
  •        Széchenyi fürdő: a 72-es trolibusz megállóhelyén;
  •        Kós Károly sétány: a 72-es trolibusz megállóhelyén;
  •        Bethesda utca: a 72-es és a 74-es trolibusz megállóhelyén;
  •        Közlekedési Múzeum: a 72-es és a 74-es trolibusz megállóhelyén;
  •        Olof Palme sétány: a 70-es trolibusz megállóhelyén;
  •       Dvořák sétány: a 70-es trolibusz megállóhelyén.

105-ös autóbusz

A Dózsa György út lezárása idején a 105-ös autóbusz a Gyöngyösi utca M felé az Andrássy úton a Bajza utcáig a menetrend szerinti, majd a Bajza utca–Podmaniczky utca–Munkácsy Mihály utca–Szondi utca–Dózsa György út útvonalon halad és nem érinti a Bajza utca M és a Hősök tere M megállót. Az autóbuszok ideiglenesen az alábbi megállókban állnak meg:

  •        Bajza utca: a 72-es trolibusz megállóhelyén;
  •        Munkácsy Mihály utca: a 72-es trolibusz megállóhelyén;
  •         Honvédkórház (Hősök tere M): a 72-es trolibusz megállóhelyén.

A Dózsa György út lezárása idején a 105-ös autóbusz az Apor Vilmos tér felé a Dózsa György úton a Szondi utcáig a menetrend szerinti, majd a Szondi utca–Bajza utca–Podmaniczky utca–Szinyei Merse utca–Andrássy út módosított útvonalon halad és nem érinti a Hősök tere M és a Bajza utca M megállót. Az autóbuszok ideiglenesen az alábbi megállókban állnak meg:

  •          Honvédkórház (Hősök tere M): a 72-es trolibusz megállóhelyén;
  •          Rippl-Rónai utca: a 72-es trolibusz megállóhelyén;
  •          Bajza utca: a 72-es trolibusz megállóhelyén.

75-ös trolibusz

A Dózsa György út lezárása idején a 75-ös trolibusz Jászai Mari tér felé a Stefánia útig a menetrend szerinti, majd az Ajtósi Dürer sor–Hermina út–Állatkerti körút–Gundel Károly út–Dózsa György út módosított útvonalon halad és nem érinti a Zichy Géza utca, az Ötvenhatosok tere, a Dvořák sétány, az Olof Palme sétány és a Hősök tere M megállót. Az autóbuszok ideiglenesen az alábbi megállókban állnak meg:

  •         Ajtósi Dürer sor: a Stefánia úton az Ajtósi Dürer sor kereszteződése előtt;
  •          Vakok Intézete: a 72-es és a 74-es trolibusz megállóhelyén;
  •         Közlekedési Múzeum: a 72-es és a 74-es trolibusz megállóhelyén;
  •         Bethesda utca: a 72-es és a 74-es trolibusz megállóhelyén;
  •        Széchenyi fürdő M: a 72-es trolibusz megállóhelyén;
  •        Állatkert: a 72-es trolibusz megállóhelyén.

A Dózsa György út lezárása idején a 75-ös trolibusz a Puskás Ferenc Stadion M felé a Dózsa György útig a menetrend szerinti, majd a Gundel Károly út–Állatkerti körút–Hermina út–Ajtósi Dürer sor Stefánia út módostott útvonalon halad és nem érinti a Hősök tere M, a Benczúr utca, a Damjanich utca/Dózsa György út, az Ötvenhatosok tere és a Zichy Géza utca megállóhelyet. A trolibuszok ideiglenesen az alábbi megállókban állnak meg:

  •         Gundel Károly út (Hősök tere M): a Gundel Károly úton;
  •         Állatkert: a 72-es trolibuszok megállóhelyén;
  •         Széchenyi fürdő M: a 72-es trolibuszok megállóhelyén;
  •          Kós Károly sétány: a 72-es trolibuszok megállóhelyén;
  •         Bethesda utca: a 72-es trolibuszok megállóhelyén;
  •         Közlekedési Múzeum: a 72-es és a 74-es trolibusz megállóhelyén;
  •        Vakok Intézete: a 74-es trolibusz megállóhelyén;
  •         Stefánia út: a Stefánia úton, az Ajtósi Dürer sor után.

79-es trolibusz

A Dózsa György út lezárása idején a 79-es trolibusz a Kárpát utca felé a Dvorzsák sétányig a menetrend szerinti, majd a Zichy Mihály út–Hermina út–Állatkerti körút–Gundel Károly út módosított útvonalon halad és nem érinti a Hősök tere M megállót. A trolibuszok ideiglenesen az alábbi megállókban állnak meg:

  •         Közlekedési Múzeum: a 72-es trolibuszok megállóhelyén;
  •          Bethesda utca: a 72-es és a 74-es trolibusz megállóhelyén;
  •          Széchenyi fürdő M: a 72-es trolibuszok megállóhelyén;
  •         Állatkert: a 72-es trolibuszok megállóhelyén.

A Dózsa György út lezárása idején a 79-es trolibusz a Keleti pályaudvar M felé a Dózsa György útig menetrend szerinti, majd a Gundel Károly út–Állatkerti körút–Hermina út–Zichy Mihály út–Dvorzsák sétány–Dózsa György út módosított útvonalon halad és nem érinti a Hősök tere M, a Benczúr utca és a Damjanich utca/Dózsa György út megállót. A trolibuszok ideiglenesen az alábbi megállókban állnak meg:

  •          Gundel Károly út (Hősök tere M): az ideiglenesen megállóhelyen a Gundel Károly úton;
  •        Állatkert: a 72-es trolibusz megállóhelyén;
  •          Széchenyi fürdő M: a 72-es trolibusz megállóhelyén;
  •          Kacsóh Pongrác út: a 72-es trolibusz megállóhelyén;
  •          Bethesda utca: a 72-es trolibusz megállóhelyén;
  •          Közlekedési Múzeum: a 72-es trolibusz megállóhelyén;
  •          Olof Palme sétány: a 70-es trolibusz megállóhelyén;
  •         Dvořák sétány: a 72-es trolibusz megállóhelyén.

M1-es metró

A résztvevők számától függően az M1-es metró Hősök tere állomását lezárhatják. Ebben az esetben a földalatti az állomáson megállás nélkül áthalad.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik