Közélet

A New York Timesban panaszkodnak a szlovákok a rossz minőségű élelmiszerre

Több paradicsom volt az osztrák ketchupban, mint a szlovákban

– panaszolta a New York Times (NYT) riportjában egy szlovák hölgy. Simona Budinska a férjével rendszeresen vásárol Ausztriában, mert otthon nehezen jut laktózmentes termékekhez. A határ túloldalán viszont jóval nagyobb a választék, sőt, állításuk szerint az osztrák mosópor tisztábbra mossa a ruhákat.

Fazekas Sándor agrárminiszter még márciusban jelentette be, hogy Magyarország Szlovákiával együtt közös előterjesztést ad be amiatt, hogy állítólag a kelet-európai országokat silány minőségű termékekkel árasztják elő a multik. Az előterjesztésben, amelyhez több ország is csatlakozott, például Románia, Csehország és Szlovénia, átfogó szabályozás kidolgozását sürgetik, amely előírja, hogy azonos márkanév alatt forgalmazott termékeknek legyen azonos a minősége, és azt is pontosan meghatározza, miként szankcionálható az a vállalat, amelyik ügyeskedéssel és taktikázással becsapja a vásárlóit.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal március végi összehasonlító vizsgálatában azt állapította meg, hogy a vizsgált termékek 70 százalékánál tapasztalható kisebb vagy nagyobb minőségi eltérés.

Rá lehet fogni a külföldiekre

A politikusoknak szükségük van ellenségekre, hogy mozgósítani tudják a támogatóikat – nyilatkozta az NYT-nek Daniel Prokop, a prágai Median közvélemény-kutató munkatársa.

Az élelmiszer mint téma azért jó erre, mert azt rá lehet fogni a külföldiekre.

A riportban megszólal egy, az Egyesült Államok-beli Illinois-ban található élelmiszeripari cég képviselője is, aki szerint természetes, hogy a gyártók az adott piacra szabják a termékeket, akár kor, akár jövedelem, akár földrajzi vagy más demográfiai szempontból.

Az érintett uniós országok szerint azonban egészen másról van szó. Mivel mindannyian tagjai az egységes piacnak, így az élelmiszerek minőségének is ugyanolyannak kell lennie minden országban. “Nem engedhetjük meg, hogy másodrendű személyekként kezeljék az állampolgárainkat” – jelentette ki Gabriela Matecna, szlovák agrárminiszter, hozzátéve, hogy a szlovákoknak ugyanolyan joguk van a minőségi élelmiszerekhez, mint más országok lakóinak.

Fruktózszirup vagy nádcukor

Cseh kollégája, Marian Jurecka tagadta, hogy politikai akcióról lenne szó, ám az NYT felhívja a figyelmet arra, hogy a közvélemény-kutatásokban élen szereplő populista pártot Andrej Babis oligarcha, jelenlegi pénzügyminiszter hozta létre, akinek több élelmiszeripari cége vezető pozícióban van Csehországban. Egy cseh EP-képviselő saját maga tesztelte az árukat, és ő az alapanyagokban talált eltérést.

A szlovák miniszterelnököt, Robert Ficót eléggé szorongatja a szélsőjobb, nem beszélve a korrupciós botrányairól, így ő is kapott az alkalmon, hogy felkarolja a témát. Fico korábban azt nyilatkozta, hogy a visegrádi négyek felszólítják az Európai Bizottságot, hogy haladéktalanul foganatosítson intézkedéseket, amelyek meggátolnák ennek a gyakorlatnak a folytatását.

A Coca-Cola cseh és szlovák leányvállalata ragaszkodik ahhoz, hogy az üdítő fő alapanyagai ugyanazok minden országban, helyben mindössze a vizet, a szén-dioxidot, illetve az édesítőket adják hozzá. Ez országonként eltérhet, Csehországban fruktóztszirupot használnak, Németországban nádcukrot, a minőség azonban azonos.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik