Közélet

A Momentum népszavazási kérdéseket adott be a CEU és a miniszterelnöki mandátum hosszának ügyében

Nemcsak a Momentumban, de a parlamentben is ülnek olyanok, akik a CEU-ra jártak, és akik profitáltak a CEU-ból, mondta el Fekete-Győr András, a Momentum elnöke egy beszélgetésen, amit a Corvinus Egyetemen a Hallgatói Kezdeményezések Hálózata szervezett.

Ha még egy egyetemen vagyunk, akkor nem mehetünk el egy másik egyetem sorsa mellett. Még akkor sem, ha ez nem tetszik Lánczi Andrásnak, a Corvinus rektorának, a Századvég igazgatójának. Engedjétek meg nekem, hogy megsértsem az egyetem etikai kódexét.

– mondta.

2017-ben Fekete-Győr szerint ott tart Magyarország, hogy egy propagandatámadást követően Balog Zoltán benyújtott egy törvényjavaslatot, amit egyeztetés és érdemi vita nélkül fogadtak el. Hiába tiltakozik 17 Nobel-díjas, kilencszáz akadémikus, a kormányt nem érdekli az egyetem, a tudomány, az oktatók hangja.

Szerinte ez a törvény arról szól, hogy a kormánynak nem számít az oktatás minősége, ha tanulni akarunk, menjünk külföldre. Arról szól, hogy bárki lehet a következő.

Fekete-Győr szerint a felsőoktatás nemzeti ügy, és ha megtanultak valamit, akkor azt, hogy ők ma az egyetlen olyan szervezet, amelyik képes sikeresen népszavazási aláírásgyűjtést szervezni.

Tegnap, amint meghallottuk a hírt a CEU-ról, benyújtottuk a kérdéseket a választási irodához.

– mondta, de azt is hozzátette, hogy

Hallottuk, hogy Gyurcsány Ferenc is így tett, de a legutóbbi alkalmat látva, amikor az aláírásgyűjtést adatbázisépítésre használta, ebben nem kívánunk együttműködni.

A választási iroda honlapján a DK kérdése egyébként már elérhető, a Momentumé még nem, az új szabályok szerint azonban egy témában több népszavazási kezdeményezés is elindítható, és – ha a választási bizottság mindkettőt átengedi – azé az elsőbbség, aki előbb összegyűjti a szükséges aláírásokat.

A Momentum emellett azt szeretné, hogy a miniszterelnöki mandátumot kétszer négy évre korlátozzák.

Erről is kérdéseket adtak be az NVI-nek.

Fekete-Győr szerint nem szeretnék, ha Magyarország jövőjét Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc politikai csatározása határozná meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik