Közélet

Távozik az MTVA vezetőségéből Kálomista Zsuzsanna

Az MTVA egyik nagy beszállítójának, Kálomista Gábor producernek a felesége március 6-tól nem lesz a közmédia kereskedelmi és vagyongazdálkodási igazgatója, értesült a 24.hu. Értesülésünket megerősítette a közmédia sajtóirodája.

Kálomista Zsuzsanna 2017. március 6-tól új feladatot kap a közmédia rendszerében, a Duna Médiaszolgáltató Zrt. rádiós médiaszolgáltatási igazgatójaként folytatja pályafutását, ezzel egyidejűleg az MTVA-ban betöltött kereskedelmi és vagyongazdálkodási igazgatói pozíciója megszűnik, írták.

A Duna Médiaszolgáltató Zrt.-nél Kálomista Galambos Istvánt váltja. Galambos korábban az MTI vezérigazgatója, majd az MTVA vezérigazgató-helyettese is volt.

Kálomista Gábor producer az MTVA egyik legnagyobb beszállítója. A Népszabadság tavaly nyári cikke szerint a Kálomista résztulajdonában álló Megafilm Service Műsorgyártó és Szolgáltató Kft. állami médiától származó megrendeléseinek értéke meghaladta a hárommilliárd forintot. A cég több filmsorozatot szállított a közmédiának, például a Munkaügyeket.

Akkor derült ki az is, hogy az MTVA 330 millió forintot fizet a Csak színház és más semmi című filmsorozat, illetve 330 milliót az Egynyári kaland című tévéjáték folytatásáért a Megafilmnek.

Kálomista Gábor egyébként nagyjából 20 éve sofőrként kezdett a Duna Televíziónál.

(A kiemelt képen Kálomista Zsuzsanna mellett Vaszily Miklós, az MTVA vezérigazgatója. MTVA fotó / Zih Zsolt)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik