Közélet
Szálló por - Ingyenes a helyi közösségi közlekedés Szegeden

Az LMP kikosarazta Botka Lászlót

Molnár Zoltán
Molnár Zoltán

újságíró. 2017. 02. 13. 16:25

A szegedi kormányfőjelölt az LMP-nél kopogtatott, de minek tette, nem kell a zöldeknek a balos összefogás.
Korábban a témában:

Határozottan visszautasította a baloldali összefogás(-szerűség) és Botka László szocialista miniszterelnökjelölt közeledését az LMP – riportozta meg a Hír TV Ungár Péter elnökségi tag sajtótájékoztatóját. Ungár kijelentette:

az LMP mandátumokról semmiképp sem egyezkedik majd Botkával, aki az Indexnek beszélt arról, hogy a héten minden ellenzéki pártot megkeres.

Ungár elmondta, az LMP eddig is tárgyalt az ellenzéki vezetőkkel, és továbbra is fog. Ellenben a párt kongresszusi döntésének értelmében önálló listát állítanak a zöldek, mind a 106 körzetben állítanak egyéni jelöltet,

ennek ellenére, ha a Magyar Szocialista Párt vezetése vagy szakmapolitika, vagy az alkotmányosság visszaállításával kapcsolatban szeretne konkrét dolgokról egyeztetni, azt szívesen várjuk.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

A Piramis gameshow díszlete

Hemzseg a hibáktól A Piramis

Kommentek

The Dark knight Le chevalier noir
The Dark Kight 
2008
Real  Christopher Nolan
Heath Ledger.
COLLECTION CHRISTOPHEL © Warner Bros
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.