Közélet

Kövér László panamázik

Latin-amerikai hivatalos útjának második állomásaként Panamába látogatott Kövér László, az Országgyűlés elnöke – tájékoztatta az MTI-t Szilágyi Zoltán, az Országgyűlés sajtófőnöke.

Kövér László, aki az első Panamába látogató magyar házelnök, megbeszélést folytatott Isabel Saint Malo alelnök-külügyminiszterrel és Rubén De León Sánchezzel, a panamai nemzetgyűlés elnökével.

Párbeszéd

Látogatásának céljaként az elmúlt időszakban fejlődésnek indult kétoldalú kapcsolatok szorosabbra fűzését, a nemzeti parlamentek közötti kapcsolatok, a törvényhozások közötti párbeszéd erősítését említette.

A magyar kormány – a 2015-ben meghirdetett déli nyitás politikájával összhangban – szoros együttműködésre törekszik a latin-amerikai térség egyik legstabilabb, gazdasági értelemben pedig a legdinamikusabban fejlődő országával.

Ösztöndíjprogram

A házelnök megemlítette, hogy a kereskedelmi kapcsolatok 2016-ban az előző évhez képest megduplázódtak, és azt is, hogy Magyarország a Stipendium Hungaricum ösztöndíj program keretében ebben az évben is magyarországi tanulmányi lehetőségeket ajánlott fel panamai diákok részére.

A tárgyalásokon Kövér László elmondta, hogy a kereskedelmi kapcsolatok további bővítése érdekében Magyarország kész külgazdasági attasé kihelyezésére a latin-amerikai országba, amit a panamai fél támogatásáról biztosított.

A házelnöki tárgyaláson Rubén De León Sánchez bejelentette a nemzetgyűlés Panamai-Magyar Baráti Tagozatának megalakulását, és elfogadta Kövér László meghívását egy magyarországi viszontlátogatásra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik