Közélet

Demeter Márta arra akar koncentrálni, hogyan lehet a kormányt leváltani

Az MSZP-ből távozó politikus független képviselőként dolgozna tovább az Országgyűlésben.

Az MSZP kedden tudatta, hogy Demeter Márta kilépett a parlamenti képviselőcsoportjukból, valamint a pártból.

Demeter Márta szerdán az RTL Klub Híradójának azt mondta, nem ül át másik frakcióba, nem lép be más pártba. Mint fogalmazott, 2014-ben arról a listáról szerzett mandátumot, amelyre azok a választók szavaztak, akik kormányváltást akartak, s ő a továbbiakban is ezért szeretne dolgozni.

Arra szeretnék koncentrálni, hogyan lehet a kormányt leváltani

– hangsúlyozta a volt szocialista politikus.

A Magyar Nemzet értesülései szerint távozását Demeter Márta – levélben – azzal indokolta, hogy az MSZP több formális és informális vezetőjének nem a kormányváltás a célja. Demeter Márta kifogásolta, hogy hiába tette szóvá korábban problémáit, nem kapott rá választ. Véleménye szerint ezek a – konkrétan egyébként nem kifejtett – problémák morális deficitet okoznak, aláássák az MSZP elkötelezett tagjainak mindennapi munkáját, és cserben hagyják Magyarország lakosságának csaknem felét, akiknek szerinte egyetlen esélye a normális jövőre a kormányváltás lenne.

Demeter Márta az RTL Klubnak azt mondta, amit leírt, tartja, mást azonban nem akar hozzáfűzni.

Az ellenzéki párt keddi közleményében azt írta, sajnálattal értesültek a kilépésről, ugyanakkor emlékeztették a képviselőnőt, hogy parlamenti mandátumát az MSZP szavazóitól kapta, ezért vissza kell adnia képviselői helyét, hogy azt továbbra is egy MSZP-s politikus tölthesse be.

Később Burány Sándor, az MSZP parlamenti frakcióvezető-helyettese az elmondta, hogy mélységesen elszomorítja képviselőtársa döntése, amely teljesen váratlanul érte. Emlékeztetett arra, hogy Demeter Márta az egyéni országgyűlési képviselői körzetében lévő kőbányai alapszervezet alelnöke.

Az 1983-ban született Demeter Márta 2014 óta országgyűlési képviselő, szakterülete a biztonságpolitika, emellett a külügyi bizottság tagja volt eddig. Az MSZP-ben előbb a zuglói pártszervezetben politizált, majd mostanáig a kőbányai MSZP alelnöke volt. 2012 és 2014 az MSZP országos elnökségének volt a tagja, tavaly ismét indult a tisztségért, de nem választották meg a nyári tisztújító kongresszuson.

A házszabály szerint ha valamely képviselő frakciótagsága megszűnik, a képviselő függetlenné válik. A függetlenné vált képviselő a képviselőcsoport-tagsága megszűnését követő hat hónap elteltével bármely képviselőcsoporthoz csatlakozhat.

Demeter Márta kilépésével az MSZP országgyűlési képviselőcsoport létszáma 28-ra csökkent, a függetlenek száma 11-re nőtt. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik