Közélet

4-es metró: nincs közszereplő a gyanúsítottak közt

Az OLAF egy folyamatban lévő magyarországi nyomozásra alapozta jelentését.

Egy Magyarországon már folyamatban lévő nyomozás adataira alapozta jelentését a 4-es metró ügyében az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) – közölte Keresztes Imre főügyész. Azt írta közleményében: a Legfőbb Ügyészség 2016 szeptemberében vonta ügyészi hatáskörbe az Alstom-ügyet, és a Központi Nyomozó Főügyészséget bízta meg a nyomozással.

Vezető beosztású hivatalos személy által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatt folyik az eljárás.

A nyomozást még 2011. január 3-án rendelték el. Az OLAF 2012 februárjában kezdett vizsgálatot, a tavaly november 28-án kelt ajánlását részben a Magyarországon már folyamatban lévő nyomozás adataira alapozta. Az OLAF vizsgálati jelentése tavaly decemberben érkezett meg a Legfőbb Ügyészségre, amit a Központi Nyomozó Főügyészségre továbbítottak. A főügyészség 2016 októberében több személyt gyanúsítottként hallgatott ki.

Simon Richárd, a Központi Nyomozó Főügyészség helyettes szóvivője a Magyar Hírlapnak elmondta:

a gyanúsítottak között nincs közszereplő, és egyikük sem áll kényszerintézkedés hatálya alatt.

A gyanúsítottak számáról nem adhatott információt, de elárulta, hogy a nyomozás határideje 2017. április 3.

Korábban Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára azt közölte, hogy az OLAF-jelentés mintegy 167 milliárdos károkozást tárt fel, az Európai Bizottság pedig 76,6 milliárd forintos büntetés megfizetésére kötelezheti hazánkat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik