Közélet

Szép kilátások: nyolc új börtön épül Magyarországon

Nem költözik Miskolcra a tököli rabkórház - írja a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának (BVOP) tájékoztatására hivatkozva szombati számában a Magyar Idők. Az Európai Emberi Jogi Bíróság ítéletei és a kormány döntése nyomán a következő években megvalósuló férőhelybővítési programnak ugyanakkor az új fegyintézetek felépítése mellett része lesz egy újabb egészségügyi központ kialakítása is.

A következő években nyolc új börtön épül az országban, ezek közül hét Kelet-Magyarországon – emlékeztet a Magyar Idők írása, hozzátéve, hogy az intézetek helyét pályázati úton választották ki, a munkahelyteremtő beruházásért komoly verseny folyt a települések között, és ezek során többfelé a lakosság véleményét is kikérték.

Most azonban a szocialisták mellett a Jobbik szintén felszólalt az ellen, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kórház használaton kívüli részlegéből egy új, elkülönített büntetés-végrehajtási egészségügyi központot alakítsanak ki, amely szintén munkahelyeket teremt.

A beruházás jelenleg a tervezési szakaszban jár. A felújítás befejezésének és a tervezett átadásnak az időpontját 2018 végében jelölte meg a lap kérdésére a BVOP. A tököli rabkórházban jelenleg körülbelül 140 fogvatartottat kezelnek. 2015-ben valamivel több mint 110 ezer fogvatartottat szállítottak oda ambuláns vizsgálatra, és megközelítőleg 1300 fekvőbeteg fordult meg a különböző osztályain (belgyógyászat, sebészet, nőgyógyászat, tüdőgyógyászat, krónikus és fertőző részleg), ami megfelel egy közepes szintű megyei kórház betegforgalmának – írja a Magyar Idők.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik