Közélet

Kiskapuk, sumákolás: baleknak nézik és átverik a magyarokat munkahelyükön

főnök (Array)
főnök (Array)

Továbbra sem figyelnek a munkaügyi szabályok betartására a magyar cégek, az idei első félévben ellenőrzött 14 518 cég 72 százalékánál – ez 6 százalékkal többnél, mint tavaly – ugyanis találtak valamiféle szabálytalanságot – írta meg a napi.hu.

Hatalmas gondot okoz a feketefoglalkoztatás, ami az ellenőrzött dolgozók 12 százalékát érintette, lehtöbbjüket egyszerűen nem jelentette be a munkáltató. A napi.hu információi szerint az építőiparban a legrosszabb a helyzet, de bőven akad gond a vagyonvédelem és a feldolgozóipar területén is.

A lap szerint a munkaidővel, pihenőidővel és rendkívüli munkavégzéssel kapcsolatos jogsértések mintegy 18 ezer főt érintettek:

a leggyakoribb szabálytalanság a munkaidő-beosztás hiánya,

de szintén sok helyen probléma, hogy nem határoznak meg kezdő és befejező időpontokat az adott munkanapra. jellemző probléma, hogy a törvényi előírásoknál többet dolgoztatják a munkavállalókat, nem kapják meg a napi pihenőidőt, ezt pedig hamis munkaidő-nyilvántartással leplezik.

14 nap, tudta?

A napi.hu szerint több mint háromszorosára ugrott a szabadságolásokkal kapcsolatos jogsértésekkel érintett dolgozók száma. A két leggyakoribb eset: a nyilvántartáson “kiírt” szabadságot a munkáltató ténylegesen nem adja ki, a munkavállalók valójában munkát végeznek, illetve amikor a munkáltatók a törvény előírásainak megfelelően nem biztosítják

a munkavállalónak naptári évben egy alkalommal, a legalább tizennégy napos egybefüggő szabadságot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik