Közélet

Elbocsájtják az Erzsébet-táborok szállodai dolgozóit

December 31-i hatállyal szinte az összes dolgozójától megvált a négy helyszínen, Balatonvilágoson, Siófokon, Nyíregyházán, valamint Balatonfűzfőn szállodákat működtető Erzsébet Üzemeltető Kft., írja a Magyar Nemzet szerdai számában.

Nyíregyházán még nem kapták meg a felmondóleveleket a dolgozók, Antal János, Balatonőszöd polgármestere viszont megerősítette a lapnak az elbocsátásokról szóló értesülést. Állítása szerint a lépést nem előzte meg semmilyen tájékoztatás, pedig a szálloda végleges bezárása jelentős veszteség lenne a település számára.

A lap az Erzsébet Üzemeltető Kft. hirdetésére hivatkozva azt írja, hogy a cég megválik a szállodai szobák berendezéseitől, a műszaki és informatikai, valamint a konyhai és éttermi eszközöktől is.

A cikk szerint az elbocsátások feltehetően összefüggnek azzal a törvénymódosítással, amelynek értelmében az Erzsébet Vagyonkezelő Kft. kezelésében lévő ingatlanok december 1-jével visszakerülnek a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-hez. Az érintett szállodák szerves részei voltak az Erzsébet-programnak, amelynek keretében 400 000 gyerek üdülhetett kedvezményesen.

Arról, hogy az új üzemeltető átveszi-e a szállodák dolgozóit, és hogy megakad-e a gyerekek üdültetése, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő szerdára ígért tájékoztatást a Magyar Nemzetnek.

Kiemelt kép egy táborról, via YouTube

Ajánlott videó

Olvasói sztorik