Közélet

Kósa: Aki fütyül ‘56 emléknapján, az az ÁVH-val van?

Tóth Richi
Tóth Richi

Na, ugye. 2016. 10. 24. 13:56

A Fidesz frakcióvezetője a Népszabadság megszűnéséről azt mondta, az a napilap nem tudott tudósítani, amelyik a forradalom vérbe fojtásával született.

A Fidesz frakcióvezetője szerint nincs még egy olyan nemzet Európában, mint a magyar, mert minden nemzeti ünnepünk a szabadsággal kapcsolatos.

“Ennek semmilyen módon nem lehet kikezdeni az erkölcsi alapját.” Ilyen volt a Rákóczi-szabadságharc, a ‘48-as vagy épp ‘56-os forradalom.

Amikor az ilyen emberekre emlékezünk, illik fejet hajtani és nem illik fütyülni. Kósa feltette a kérdést:

Aki fütyül, az azt fejezi ki, hogy az ÁVH-val van, az a tömegbe lövetőkkel van?

Vagy csak bárdolatlanok, tette hozzá. Kósa szerint az idei volt az első olyan ‘56, ahonnan nem tudott tudósítani az a napilap, a Népszabadság, amelyik a forradalom vérbe fojtásával született, majd kiszolgálta a terrort és a kommunista diktatúrát.

Dömötör Csaba államtitkár válaszolt. A baloldal vasárnap kihagyta a lehetőségét, hogy tisztázza, mi a viszonya ‘56-al.

Ehelyett a baloldalnak csak egy kis sípolásra futotta. A baloldal megpróbálta, mégsem sikerült tönkretennie az évfordulót.

Kiemelt kép: Berecz Valter, 24.hu

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.