A hármas főcsoportfőnökség korábbi állományából sokan dolgoznak az elhárításnál, hírszerzésnél, rendőrségnél is – válaszol Lázár. A rendszerváltás idején őket nem zárták ki, emlékeztet Lázár. Jöhet-e ügynöktörvény, lusztrációs törvény? Lázár támogatta ezt, amikor Schiffer András harcolt érte. A megfigyeltek hozzájárulása nélkül nem kéne mindent nyilvánosságra hozni szerinte. Hódmezővásárhelyen már közöltek egy nagy listát, és ott óriási viták voltak, nyilvános viták is. „Sokkal jobb lett utána a város hangulata”, két hét után túl voltak az egészen. Sok belső beszélgetés is zajlott a Fideszben erről – mondja Lázár, aki eléggé terel, hogy 2010 óta miért nem tett semmit a kormány eddig ebben a kérdésben. Szerinte komoly történészi munka folyik, a Fideszben pedig érintettség okán senki sem akart hárítani. „Olyan politikai közösség vagyunk, mai méltányosságra törekszik” – tette hozzá.
A következő élő közvetítés része
Merészet és meglepőt gurított Lázár János
Rizsázás az ügynökökről
2016. 10. 18. 17:15
- 05:30 Kvíz: kitalálod egy infóból, melyik kortárs szerzőre gondolunk?
- 03:33 Ha nincs ott a védőháló, a szakadékba zuhant volna a bringás a Touron
- 21:46 Hajrágóllal és pontszerzéssel tért vissza a Honvéd az NB I-be
- 21:27 Betiltották a fürdést öt Velencei-tavi strandon
- 21:21 A nap legfontosabb hírei – 2026.07.25.
- 20:55 Horroresés után kórházba kellett vinni a tornászt
- 20:46 Jön az újabb hőhullám: Magyarországon lehet a legmelegebb egész Európában
- 20:37 Bőröndbe zárva szállítottak két kutyát a távolsági buszon, másnapra elpusztultak az oxigénhiány miatt
- 19:59 Büntetések, Norris-pole és tánc – ez történt szombaton a Forma-1-ben
- 19:57 Gyerekként még elájult a szorongástól, ma már a romkomok nagy reménysége
- 19:56 Idén már 133 ember életét mentették meg a Balatonnál
- 19:52 Vitézy Dávid: Drámai válsághelyzetet örököltünk Lázár Jánostól, 290 volánbusz áll alkatrészhiány miatt
- 19:36 Ötös lottó: itt vannak az e heti nyerőszámok
- 05:00 Kezdődik a diógyilkos legyek rajzása: most kell résen lenni
- 19:05 Hiába ment nagyot Hamilton, egy buta hiba miatt megbüntették
- 13:13 A Soros Sátán kormánya és a csülökre várakozó Bayer Zsolt – a 35. tusványosi szabadegyetem képeken
- 18:56 Magyar Péter és Varga Judit közös fotójával üzent Forsthoffer Ágnesnek Ókovács Szilveszter
- 15:20 „Orbán tényleg más mozit vetít egyre csökkenő közönségének” – Galgóczi Eszter és Zárug Péter Farkas az Orbán-beszédről
- 18:10 Mentőhelikopter vitt kórházba egy súlyosan sérült biciklist, akinek azonosításában kér segítséget a rendőrség
- 16:05 „Mindannyian tudjuk, hogy nincs ingyenebéd” – Forsthoffer Ágnes visszautasította az Anna-bál fővédnöki felkérését
- 20:46 Jön az újabb hőhullám: Magyarországon lehet a legmelegebb egész Európában
- 19:36 Ötös lottó: itt vannak az e heti nyerőszámok
- 15:31 Toroczkai: A volt miniszterelnök még mindig nem értett meg semmit a választási vereségből
- 16:40 A Fideszből kapott gratulációt a Tisza-frakció
- 16:22 Így ölték meg Mata Harit, a szexszimbólumot
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
