Közélet

Már a Nézőpont is mérte a Kétfarkút, 2018-ban indulnak is

A Fidesz sokat köszönhet a mostani kampánynak, de új kihívója született.

Négy százalékponttal erősödött a Fidesz-KDNP tábora augusztushoz képest. A kormánypártokat a teljes felnőtt népesség 36 százaléka támogatja – derül ki a Nézőpont Intézet Magyar Időknek készített reprezentatív közvélemény-kutatásából. Az október 2-i népszavazás előtt készült felmérés szerint azonos bázison a Jobbik az augusztusi 12 százalék után most 11, az MSZP továbbra is 10, a DK 1 százalékpontos csökkenés után 6 százalékon áll. Az Együttel továbbra is 2, a Fodor Gábor által vezetett Liberálisokkal 1, míg az LMP-vel az augusztusi 4 százalék után a teljes felnőtt népesség 3 százaléka szimpatizál.

A felmérésben ezúttal a Kétfarkú Kutya Párt is elérte az 1 százalékot.

A legvalószínűbb listás eredményeket nézve a kormánypártok 49 százalékon állnak, míg a Jobbik 20, az MSZP 10, a DK 7, az Együtt 2, a PM és a Liberálisok 1-1, az LMP ezúttal mindössze 4, a Kétfarkú Kutya Párt pedig 1 százalékon. Mindez azt is előrevetíti, hogy a kormánypártok egy most vasárnap esedékes választáson újból kétharmados eredményt szerezhetnének.

2018-ban nem viccelnek

Indul 2018-ban a választásokon a Magyar Kétfarkú Kutya Párt – ezt ígérte a Népszabadságban a párt elnöke. Kovács Gergely szerint azzal, hogy a kvótareferendumon 6,4 százaléknyi volt az érvénytelen szavazatok aránya, egyértelművé vált, hogy a Kétfarkú Kutya Párt többé már nem viccpárt. Szerinte nem lenne megoldhatatlan kihívás számukra az országos lista állítása, bár megfogalmazása szerint nagyképű lenne, ha azt állítaná, hogy van 100 biztos jelöltjük.

A Kétfarkú Kutya Párt egyébként már veri a Fideszt a közösségi médiában, facebookos tábora kedden reggel 9 órakor már több mint 208 ezer, már négyezerrel több mint Fideszé. A párt egyébként kiszámolta, hány érvénytelen szavazat lett volna, ha nekik is van 15 milliárdjuk kampányolni. Osztottak, szoroztak, és az jött ki, hogy kicsit jobban teljesítettek volna mint a Fidesz.

Tehát ha mi is 15 milliárdot költöttünk volna, akkor 98 684 210 érvénytelen szavazat lenne.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik