Közélet

„A gyűlölet olyan, mint a vírus, lassan megbetegíti az egész társadalmat”

Több magyar zsidó szerint az 1930-as évek gyűlöletbeszédére emlékeztet a menekültellenes kampány.

A magyarországi zsidó közösség több tagja aggodalmukat fejezték ki a népszavazási kampány hangneme miatt, amit többen az 1930-as évekre jellemző, zsidók elleni gyűlöletbeszédhez hasonlítottak – erről ír a Guardian.

A brit lap emlékeztet: Orbán Viktor és szövetségesei a terroristákkal mosták össze a menekülteket. Minden háztartásba eljuttatták azt a propagandafüzetet, amely azzal riogat, hogy „nem tudhatjuk, hány terrorista érkezett a bevándorlók között”, és azt is állítja, hogy a menekültek Nyugat-Európában több városból csináltak „no-go zónákat”.

Heisler András, a legnagyobb magyarországi zsidó szervezet, a Mazsihisz elnöke azt mondta, a menekültekkel kapcsolatos közbeszéd a gyűlöletbeszéd felé tolódott el. A történelmi tapasztalat alapján Heisler attól tart, hogy a bevándorlók megbélyegzése a többi kisebbségre is hatással lesz.

„Számunkra elfogadhatatlan a gyűlöletkeltés nemcsak a zsidók, de a roma emberek, a keresztények, a melegek vagy a bevándorlók ellen is” – jelentette ki. Hozzátette:

a gyűlölet olyan, mint a vírus, lassan megbetegíti az egész társadalmat.

Vajna Zsuzsanna holokauszttúlélő azt mondta, a menekültekről zajló magyarországi közbeszéd a gyerekkorára emlékezteti. Az asszony, akit 1944-ben a Duna partjához tereltek a nyilasok és több társát a folyóba lőtték, úgy vélte, Hitler mondott hasonló dolgokat. A mostani áldozatok a bevándorlók és a muszlimok.

Ez egy nagyon erőszakos kampány, ami zajlik már több mint egy éve, és szétszakította az országot

– jelentette ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik