Közélet

A 15 éves lány könyörgött a fiúnak, hogy lassítson, mielőtt a hatalmas baleset történt

A 15 éves lány ordított a fiúval, hogy lassítson, miközben épp a rendőrök elől menekültek. 120 km/h sebességgel csapódtak egy üzlet kirakatába, a lány a helyszínen életét vesztette.

Wanessa Lewandowska csak utas volt az autóban. A 20 éves fiú, aki vezetett, szintén súlyos sérüléseket szenvedett, mentőhelikopterrel szállították kórházba. A balesetet biztosítás és jogosítvány nélkül okozta.

A fiú bűnösnek vallotta magát minden vádpontban, nyolc évre ítélték az angliai Lutonban okozott halálos kimenetelű balesetért. Egy harmadik fiatal is velük volt az autóban, de ő elhagyta a helyszínt súlyos sérülései ellenére is. Később jelentkezett a rendőrségen.

“A baleset elkerülhetetlen volt. Flugate veszélyesen vezetett, nem volt tekintettel a mellette ülőkre, és a rendőröket is figyelmen kívül hagyta, amiért egy fiatal lány meghalt” – mondta az ügyész a tárgyaláson.

A baleset egyébként aztuán történt, hogy a fiú apja elhunyt, így ő az utcára került.

 

Daily Mail

Ajánlott videó

Olvasói sztorik