Közélet

Háromszor annyit költ el a népszavazási kampányra a Fidesz, mint a 2014-es választásokkor

Pedig akkor országgyűlési választások voltak, valódi tétje is volt a választásoknak. Máshogy megfogalmazva: 2016 októberében a népszavazási kampányra annyit költött el a Fidesz, mint 2014-ben és 2015-ben az összes párt.

Harangozó Tamás nemrég kikérte a Miniszterelnöki Kabinetirodától, hogy mennyi ment el a kampányra. Akkor Rogán minisztériuma azt válaszolta, hogy

11.358.000.000 forint ment el eddig.

Azóta ez a szám növekedett, a népszavazás teljes kiadása – a megszervezésével együtt – így már 16-17 milliárd forint is lehet.

A Transparency International 2014-es számai szerint a pártok közel 11 milliárd forintot költhettek kampányra 2014-ben és 2015-ben az országgyűlési és az önkormányzati választáson, illetve a veszprémi és a tapolcai időközi voksoláson.

  • A Fidesz akkor 2,8 milliárd forintot költött el, ha ehhez hozzávesszük a CÖF-öt, akkor a kormányoldalon közel 4 milliárd forint jön ki.
  • Akkor a Jobbik 1,2 milliárdot,
  • a baloldali egyesült pártok 1,5 milliárdot,
  • az LMP 728 milliót költött el.

Helyreigazítás

A 2016. 09.29 –én „Háromszor annyit költ el a népszavazási kampányra a Fidesz, mint a 2014-es választásokkor” című cikkünk állítása nem felel meg a valóságnak. Valótlanul közöltük, hogy a Civil Összefogás Fórum (CÖF-CÖKA) közel 1,2 milliárdot költött 2014-ben, illetve 2015-ben civil kampányra, és ez tevékenysége szorosan kapcsolódott a Fidesz-KDNP választási kampányához.

A valóság ezzel szemben az, hogy CÖF-CÖKA az érintett időszakban önálló civil tájékoztató kampányt folytatott azzal, hogy bevétele 2014-es esztendőben 260.469.000,- Forint, 2015-ben pedig 55.141.00, – Forint volt, ami messze elmarad a 24.hu cikkében megjelölt 1,2 milliárdos összegtől. A fentiekért az érintettektől elnézést kérünk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik