Közélet

Végre eltűnt a “bálna” a Ferenc térről

Végre eltűnt a “bálna” a Ferenc térről

Szeptember 23-án átadták a szinte teljesen újrarajzolt Ferenc teret, amiről nemcsak a kutyásokat, de a használhatatlan és egyben veszélyes szökőkutakat is száműzték.

Az új tér egyik érdekessége, hogy több körben is kikérték a környéken lakók véleményét, így nagy valószínűséggel mindenki talál egy olyan részt benne, amivel tud azonosulni. A vendéglátóhelyekre kitett ládákba gyűjtötték az ötleteket, amelyekből aztán öt különböző tervet készítettek, azokat pedig egy lakossági fórumon beszélték át. A gyerekbarát és a zöld kérések mellett

alapvető igény mutatkozott a veszélyes és működésképtelen vízjátékok elbontására, valamint a játszótér korszerűsítésére és bővítésére is.

Fő szempont volt az újrahasznosítás is: a térköveket például elbontották, majd az új sétautak burkolataként használták őket újra. Kapott a tér új, elkerített játszóteret, rekortán futópályát és vízjátékot, kerékpártárolót (Bubi-állomást), illetve egy rendezvényteret is. Szintén jó hír, hogy megújult a WC pavilon is. Itt is volt fakivágás, de csak a kiszáradt, illetve az életveszélyessé vált daraboktól szabadultak meg és a helyükre 21-et ültettek.

A tér egyik különleges eleme az országban még ritkaságnak számító, Pillangó névre keresztelt libikóka, melyet súlyosan mozgássérült és halmozottan sérült gyerekek is tudnak használni.

A kúttal kapcsolatban egyébként még most is várják az arra járók véleményét: jól néz-e ki úgy, kell-e változtatni rajta, de van olyan opció is, hogy semmi baj vele, csak a “Nem ivóvíz!” szöveget módosítsák másmilyenre. Nem is húzzuk tovább a szót, az alábbi képeken megnézhetitek, hogyan fest most a tér!

Fotó: 24.hu / Berecz Valter
Fotó: 24.hu / Berecz Valter
Fotó: 24.hu / Berecz Valter
Fotó: 24.hu / Berecz Valter
Fotó: 24.hu / Berecz Valter
Fotó: 24.hu / Berecz Valter
Fotó: 24.hu / Berecz Valter
Fotó: 24.hu / Berecz Valter
Fotó: 24.hu / Berecz Valter
Fotó: 24.hu / Berecz Valter
Fotó: 24.hu / Berecz Valter
Fotó: 24.hu / Berecz Valter
Fotó: 24.hu / Berecz Valter
Fotó: 24.hu / Berecz Valter
Fotó: 24.hu / Berecz Valter
Fotó: 24.hu / Berecz Valter
Fotó: 24.hu / Berecz Valter
Fotó: 24.hu / Berecz Valter
Fotó: 24.hu / Berecz Valter
Fotó: 24.hu / Berecz Valter
Fotó: 24.hu / Berecz Valter
Fotó: 24.hu / Berecz Valter
Olvasói sztorik