Közélet

Az azért furcsa, hogy 12 órája nem tudjuk, mi történt a Nagykörúton

Kerner Zsolt
Kerner Zsolt

újságíró. 2016. 09. 25. 10:12

Tényleg, ez eddig a világ legfurcsább robbantása. Ezek a tények:

  • Este fél 11-kor valami robban a Nagykörúton.
  • Valahogy csak két rendőr állt az állítólag lezárt helyszínen, pedig a nagykörútról beszélünk, szombat este. Ők sérültek meg.
  • Az elsőként odaérő két ember két civil ruhás rendőr volt.
  • Perceken belül a helyszínen van száz rendőr, csapatszállítókkal, pedig ennyit nagyon nehéz hirtelen összeszedni.
  • A gázrobbanást többnyire gyorsan meg lehet állapítani, ennek ellenére nem mondanak semmit, még egy órával később is érkeznek rendőrök, TEK-esek a helyszínre.
  • Lassan 12 óra eltelt, nem közölt senki semmit, pedig bekamerázott a helyszín, több szemtanú van, a rendőrség eleve ott volt a robbanásnál, hiszen ők sérültek meg.
  • Van olyan rendőr, aki csőbombáról, van olyan, aki gázrobbanásról beszél.
  • Majd kiad a rendőrség egyik hivatalosan kifelé nem kommunikáló szerve megkeres két újságot, hogy emberölés gyanúja miatt nyomoznak, de kérdésekre nem válaszolnak.
  • A rendőrség pedig nem hajlandó megerősíteni, amit mondtak.
  • És elvileg nincs is halott.

Véletlenül sem összeesküvés-elméleteket szeretnék szőni, csak azt szerettem volna elmondani, hogy nehezen megmagyarázható, miért nem kommunikál a rendőrség semmit, miközben ennél sokkal kevésbé komoly eseteknél hajlandóak azonnal válaszolni mindenre. 12 óra elteltével már biztosan lehet tudni valamit.

Update: A kérdések egy részére vannak lehetséges megoldások.

  • Lehet, hogy azért került elő hirtelen ennyi rendőr, mert a Fradi-UTE meccs miatt sokan voltak készenlétben.
  • És lehet, hogy azért értek ki ennyire gyorsan, mert a két sérült rendőr rádión szólt be, hogy megsérültek a robbanásban.

De ez továbbra sem ad választ arra, hogy miért nem tudunk semmit fél napja.

 

 

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Magyarországról szertegurulnak az uniós támogatások Delaware-től Tallinig

Kommentek

A anti-Brexit demonstrator dressed in a Union Flag suit and waving an EU flag stands on the road outside the Houses of Parliament in central London on March 29, 2018. - The one-year countdown to Britain's exit from the European Union began on March 29, 2018 with Prime Minister Theresa May touring the UK shore up support for the government's Brexit strategy. (Photo by Daniel LEAL-OLIVAS / AFP)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.