Közélet

Szjjártó a migránskérdésről: jóérzésre és ésszerűségre alapozott vitákra van szükség

Nem pedig érzelmektől fűtött vitákra. Ezt az ENSZ-közgyűlés előtt mondott beszédében jelentette ki.

A migráció és a migráció okozta kihívás különlegesen komoly téma. Ezért érzelmektől fűtött viták helyett jóérzésre és ésszerűségre alapozott vitákra van szükség – mondta pénteken Szijjártó Péter az ENSZ Közgyűlés ülésszakának általános vitájában elhangzott felszólalásában.A külgazdasági és külügyminiszter hangsúlyozta: változtatni kell a migránspolitikákon is, amelyek arra ösztökélnek embereket, hogy kockára tegyék életüket, határsértéseket kövessenek el, s otthonaiktól több ezer kilométernyire eső országokba induljanak.

Szijjártó kijelentette:”Ahelyett, hogy vádolnánk vagy ostoroznánk egymást, a nemzetközi jog nagyon is stabil alapjára kell helyezkednünk, amely kimondja: a biztonságos élethez való jog alapvető emberi jog, de az annak az országnak a kiválasztása, ahol élni akar valaki, már nem tartozik az alapvető emberi jogok közé”.

A magyar diplomácia irányítója hangsúlyozta, hogy a magyar kormány politikája egyértelmű: a segítséget oda kell vinnünk, ahol szükség van rá, abban kell segíteni, hogy az emberek a hazájukhoz legközelebb eső térségben maradjanak, hogy a válság utána lehető leghamarabb hazatérhessenek. A nemzetközi közösségnek segítenie kell Törökországot, Jordániát, Libanont és a kurd regionális kormányzatot Irakban, ezek az országok és térségek ugyanis menekültek millióiról gondoskodnak.

Beszédében a miniszter kifejtette: a világ óriási kihívásokkal néz szembe, olyan kihívásokkal, amelyek drámai változásokat idéztek elő az eddig megszokott világrendben: a terrorista szervezetek világszerte tapasztalható terjedésével, a világ egyes kulcsfontosságú és sebezhető térségeinek destabilizálódásával, és azzal, hogy mintegy 60-65 milliónyi ember vándorol, vagy kényszerül elhagyni lakhelyét. “Nem túlzás immár azt állítani, hogy a huszonnegyedik órában vagyunk e változások pozitív irányú megváltoztatásához” – mondta a külügyminiszter.

E cél eléréséhez szerinte három politikai erőfeszítés valóra váltására van szükség. Meg kell semmisíteni a globális terrorizmus kulcsfontosságú tényezőjét, az Iszlám Államot, mert amíg ez nem történik meg, nem lesz békesség és stabilitás Európa déli, délkeleti határainál. Fel kell számolni az embercsempészek globális hálózatát is – szögezte le Szijjártó Péter -, hiszen ártatlan emberek ezreinek halálát okozták. “Azt hiszem, valamennyien egyetértünk, hogy emberiség elleni bűntetteik nem maradhatnak büntetlenül”

Szijjártó egyben bejelentette, hogy Magyarország jelölteti magát az ENSZ Emberi Jogi Bizottságába, és egyúttal megköszönte a támogatást azoknak az országoknak, amelyek már kinyilvánították, hogy támogatják a magyar jelöltséget.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik