Közélet

Szivárványos válasz a gyűlöletkampányra  

Érvénytelen szavazásra buzdítanak.

“Róla is döntesz” címmel kampányt indított a magyarországi leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű szervezetek ernyőszervezete. A Magyar LMBT Szövetség arra hívja fel a figyelmet, hogy a menekültek közül sokan szexuális irányultságuk, nemi identitásuk miatt kénytelenek elhagyni hazájukat. A kormány példátlanul gyűlöletkeltő módon, a társadalom meglévő félelmeire alapozva próbálta a menekültek ellen hangolni a közvéleményt. Csúsztatásokra, félinformációkra építő kampánya csak pont azokról nem szólt, akikről egy hét múlva szavazni kell: a menekültekről.

Mint írták, Magyarországon sokan nem tudják, de a világ 72 országában még ma is bűncselekmény az azonos neművel létesített szexuális kapcsolat, 13-ban halálbüntetés jár érte. Számos állam nem biztosít megfelelő védelmet LMBT állampolgárainak az őket érő erőszakkal, diszkriminációval szemben.

Az ezen országokban élő LMBT embereknek nincs más lehetősége, mint hogy hazájukat, családjukat, barátaikat otthagyva egy olyan államban kérjenek menedékjogot, ahol garantáljak biztonságukat.

A szövetség szerint az elmúlt időben az LMBT menedékkérők száma Európában megugrott, mivel az Iszlám Állam terrorszervezet uralta területeken napi gyakorlattá vált a meleg, melegnek vélt embereket nyilvános kivégzése úgy, hogy egy magas épület tetejéről ledobják őket.

A kegyetlen erőszak sok LMBT embert menekülésre késztetett, de a környékbeli országokban sincsenek biztonságban, azok a homoszexualitást ugyanúgy üldözik. Az LMBT menedékkérők biztonsága még a homoszexualitást megtűrő Törökországban sem biztosított: egy szír meleg menekültet Isztambulban augusztusban megcsonkítva, lefejezve találtak meg. Ő korábban többször jelezte a rendőrségnek, hogy halálos fenyegetések érték, de a hatóságok semmit sem tettek.

Az emberség, a szolidaritás és egymás tisztelete alapvető közös értékeink, amelyek megkövetelik, hogy védelmet nyújtsunk azok számára, akiknek élete, biztonsága veszélyben van.

A szövetség szerint a magyar népszavazás, illetve az azt megelőző kampány ezeket az értékeket semmibe veszi, gyűlöletet szít a menekültek ellen egy teljesen értelmetlen népszavazási kérdés kapcsán.

Sokáig gondolkoztunk rajta, hogy LMBT szervezetként meg kell-e szólalnunk ebben a vitában, végül arra jutottunk, igen, hiszen a gyűlöletkeltés semmilyen formája kapcsán sem maradhatunk csendben, ma a menekültek, holnap akár az LMBT emberek kerülhetnek napirendre.

Ezt mondta Dombos Tamás, a szövetség egyik ügyvivője.

Ráadásul maga a miniszterelnök kötötte össze a migráció kérdését a homofóbiával: szerinte a bevándorlókkal együtt a homofóbiát is importáljuk. Mi nem így érezzük: van abból elég itthon is, nem az import a probléma. Visszautasítjuk, hogy a kormánypártok a kisebbségek egymás elleni kijátszásával próbálnak politikai tőkét kovácsolni maguknak.

Kampánya keretében a szövetség az LMBT menedékkérőkkel kapcsolatos információkat, történeteket tesz közzé. Célja elsősorban az LMBT emberek figyelmének felhívása arra, hogy szavazatukkal az LMBT menedékkérők sorsáról is döntenek. A szövetség más civil szervezetekhez hasonlóan érvénytelen szavazásra buzdít, mert úgy véli, ezzel lehet legjobban kifejezni egyet nem értésüket a politikai haszonszerzésre irányuló gyűlöletkeltéssel.

Orbán Viktor idén, múzeumkerti, ünnepi beszédében nevezte egyebek mellett a homofóbiát a migráció egyik járulékos veszélyének.

Nem hagyhatjuk, hogy Brüsszel a törvények fölé helyezze magát. Nem fogjuk hagyni, hogy ránk erőltesse kozmopolita bevándorláspolitikájának keserű gyümölcseit, nem fogunk bűnözést, terrorizmust, homofóbiát és zsinagógákat gyújtogató antiszemitizmust importálni Magyarországra, nem lesznek törvényen kívüli városnegyedek, nem lesznek zavargások, bevándorlózendülések, és nem fognak bandák vadászni asszonyainkra és lányainkra. Nem fogjuk engedni, hogy mások mondják meg nekünk, kit engedjünk be a házunkba és a hazánkba, kivel éljünk együtt, kivel osszuk meg az országunkat.” 

(Orbán Viktor, 2016. március 15-e)

 

 

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik