Közélet

Egy újabb fideszes feleség szerzett napkollektort

A néma levente, Bíró Márk képviselő neje is közpénzből zöldítette ki közös házukat Pásztón.

Miközben kiderült, hogy több fideszes politikus felesége telepített napkollektort a házára, a lista szereplőit elkezdték kivesézni a lapok. A Blikk kezdetnek Simonka György fideszes parlamenti képviselő nejéről írt, aki három pályázaton is nyert 2,4 millió forintot háza zöldítésére.

Az Index szúrta most ki a Németh Lászlóné akkori NGM-vezető által kiosztott támogatások listáján, hogy Bíró Márk képviselő felesége is kedvezményezett volt. Bíróné Wiltner Ivetta Ágnes 787 ezer forint közpénzt kapott, hogy napkollektorokat telepítsen közös pásztói házukra.

Bíróról azt írja az Index, ő az a fideszes képviselő, aki még sohase szólalt fel a parlamentben, viszont egyes pletykák szerint köze lehetett az őszödi beszéd kiszivárogtatásában. Bíró 2010 óta tagja az Országgyűlésnek, 2006 óta a párt észak-magyarországi regionális igazgatója. Önéletrajza szerint nincs érettségije, ellenben Mengyi Roland és Simonka György jóbarátja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik