Közélet

Semmisségi tárgyalást tart a Kúria Nagy Imre és társai ügyében

A legfőbb ügyész kérelmére igazolást adnak ki arról, hogy az egykori miniszterelnök, valamint Maléter Pál és Gimes Miklós halálos ítélete semmisnek minősül.

Október 13-ra tűzött ki tárgyalást a Kúria Nagy Imre és társai semmisségi ügyében – írja a Magyar Idők.

A kormánypárti lap úgy tudja, hogy a büntetőtanács a legfőbb ügyész kezdeményezésére igazolást ad ki arról, hogy az egykori miniszterelnök és társainak 1958-as elítélése a törvény szerint semmisnek minősül. Ezt a 2000-ben elfogadott negyedik semmisségi törvény alapján teszik meg, amely olyan büntetések eltörlését írta elő, amelyeket az 1956-os forradalom és az akkori harci cselekmények kapcsán róttak ki, rögtönbíráskodás vagy gyorsított eljárás keretében, illetve a népbírósági tanácsok döntéseivel.

1958. június 15-én ugyancsak népbírósági tanács hirdette ki Nagy Imre, valamint Maléter Pál honvédelmi miniszter és Gimes Miklós újságíró halálos ítéletét, amit másnap végrehajtottak. A mártírokat 1989. június 16-án temették újra.

Egy idei jogszabály-módosítás nyomán a törvénnyel megállapított semmisségről a Kúria adhat ki igazolást a védők és hozzátartozók, vagy a legfőbb ügyész kérelmére. Nagy Imréék ügyében a vádhatóság vezetője nyújtott be indítványt. Az eljárás hozzájárulhat a megtorlásban meghurcolt és ártatlanul kivégzett emberek jó hírnevének helyreállításához, valamint a hozzátartozók kegyeleti jogának hangsúlyosabb védelméhez.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik