Közélet

Vollner Pál és a kormány munkacsoportja rájöttek, hogy a menekültek a háború áldozatai

A menekültek a háború és az embercsempészek áldozatai – állapította meg a kormány emberi jogi munkacsoportjának egyéb polgári és politikai jogokért felelős tematikus munkacsoportja keddi rendes ülésén.

Völner Pál, a munkacsoport elnöke, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára az MTI-nek az ülés után azt mondta, hogy a megállapítások közé tartozik az is, hogy a migráció kapcsán kialakult helyzetet a világ vezető hatalmainak minél hamarabb orvosolniuk kellene.

Az ülésen áttekintették továbbá, hogy az elmúlt évben az unió országai és maga a szervezet miként reagáltak a migráció okozta kihívásra, és megállapították, hogy a tagállamok többsége fokozatosan elfogadta a magyar álláspontot a kérdésben.

Ez azt jelenti, hogy egyre többen értenek egyet azzal, már a schengeni határon meg kell állítani a menekültáradatot és a kibocsátó országokban, vagy azokhoz közel kell a problémát kezelni – fűzte hozzá az államtitkár.

Völner Pál szerint a munkacsoport tagjai egyet értettek azzal, hogy szükség lenne a menekültek és a migránsok megkülönböztetésére a bevándorlás témakörén belül.

Erre azért lenne szükség, mert a menekültek ügyének elbírálása más nemzetközi egyezmények hatálya alá tartozik, és a mostani problémák jelentős részét a gazdasági bevándorlók okozzák – mondta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik