Közélet

Meghalt Pataky Péter

A Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke néhány nap múlva lett volna 65 éves.

Az atv.hu információját a Magyar Szakszervezetek Szövetsége megerősítette. Pataky Péter 1951. szeptember 17-én született Budapesten. Édesapja keramikus volt, édesanyja kereskedelmi vállalatoknál dolgozott tisztviselőként.

Általános és középiskolás az ELTE gyakorló iskolájában, a budapesti Radnótiban volt. Érettségi után a Számviteli Főiskolára jelentkezett rendszerszervezési szakra, de ez rossz döntésnek bizonyult. Három év alatt kiderült, nem ez az ő útja, nem szeretne az ügyviteli kérdéseknek élni.

Egészen más pályára lépett, a Fővárosi Művelődési Házban, a későbbi Szakszervezetek Művelődési Házában töltötte első munkás éveit. Akkoriban ez volt Budapest kulturális életének egyik „ütőere”. Innentől életpályája négy évtizeden át a szakszervezeti mozgalomhoz kötődött.

1992 és 2004 között az ÉTOSZ – az Érdekvédelmi Tanácsadó Szolgálat – vezetője, 2004-től két évig az MSZOSZ alelnöke, 2006-tól pedig elnöke volt. 2013. december 6-án az új szerveződés, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnökévé választották.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik