Közélet

Három gyermekével menekülne Szíriából a magyar édesanya

Mónika 16 évvel ezelőtt költözött ki Szíriába férjével, Mannal, akit Magyarországon ismert meg. Most három lányával menekülne a háború súlytotta országból, de bürokratikus akadályok miatt csapdahelyzetbe került – számolt be a Blikk pénteki számában. A család a korábban jó választásnak tűnő Hamában él, ahol 2011 óta napról napra veszélyesebb itt az élet. Ahogyaz édesanya elmondta:

Naponta csak másfél óráig van áram, víz pedig csak éjjel folyik. Az utcán 100 méterenként katonai bázisokat állítottak fel, és ott ellenőrzik a gyanús személyeket. Egyfolytában rettegünk.

Férje, Man három éve börtönben van, mivel taxijával karambolozott egy katonai vezető járművével, majd szóváltás alakult ki köztük. Mónikáék szeretnének hazajutni Magyarországra, az édesanyjához. Ez azonban nem egyszerű: a magyar útleveleik ugyanis lejártak, a szír papírjaikkal pedig csak menekülttáborokba juthatnának. Az asszony a járdániai nagykövetségen kért segítséget, ott azonban azt a tájékoztatást kapta, hogy a gyerekek útleveléhez az apjuk hozzájárulása is szükséges. A napilap megkereste a Külgazdasági és Külügyminisztériumot, a hivatal válasza szerint:

A Szíriában élő magyar állampolgároknak 2012. december 5-ig volt lehetőségük a magyar állam segítségét kérni a hazajutásban, erre akkor felhívtuk a figyelmet. A damaszkuszi nagykövetség azóta nem működik, Szíria területe a bejrúti nagykövetség illetékességébe tartozik. De Jordániában is segítenek nekik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik