Közélet

Egyforintos trükkel rejtik el a kommunikációs költségeket Orbánék

A Népszabadság egy cikkében mutatja be, hogyan jutnak kormányközeli cégek zsíros kommunikációs szerződésekhez egy egyszerű trükkel. A Közbeszerzési Értesítőben hétfőn megjelent pályázati kiírás szövegéből az derül ki, hogy a kormány az elkövetkező három évben mindössze 1 forintért kommunikál majd, a lap a Rogán Antal kabinetminiszter alá tartozó Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKOH) váratlan és szemérmetlen, ugyanakkor jogszerű húzásáról ír a feltűnően alacsony összeggel kapcsolatban. Az 1 forintos összeget azért írhatták a kiírásba, mert a pályázati feltételek összeállításakor az összeg rubrikát nem lehet üresen hagyni.

Értesüléseik szerint a szokatlan megoldásnak két oka van:

  • egyrészt az NKOH nem akarja a nyilvánosság orrára kötni, hogy az országgyűlési választások előtt mennyi közpénzt fog elkölteni kommunikációra
  • másrészt a kormány akár a jelenleg még érvényben lévő 25 milliárdos keretet is túllépheti, a szerződések meghosszabbításával pedig akár 2019 végéig is bebetonozhatják a majdani győzteseket.

Több piaci forrás is megjegyezte a Népszabadságnak, hogy a megszabott feltételek alapján úgy fest: eleve „valakikre” írták ki a pályázatot. A felhívás a múlt csütörtökön jelent meg, de a pályázatokat szeptember 12-én már le is kell adni. A lap szerint nyertesként csak az a pályázó jöhet szóba, aki az elmúlt három évben legalább nyolc területen dolgozott már a kormánynak.

 

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik