Közélet

Farkas Flórián felszívódott

A Magyar Hírlap hiába próbálta elérni, megtalálni Farkas Flóriánt, nem járt sikerrel. A miniszteri biztos, az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) egykori elnöke július óta folyamatosan lemondja nyilvános szerepléseit, a sajtó számára elérhetetlen.

A lapot a Miniszterelnöki sajtóiroda azzal  a tanáccsal látta el, hogy forduljanak Lázár János kancelláriaminiszterhez. Lázár múlt heti Kormányinfóján azt mondta az újságíróknak: keressék nyugodtan a miniszterelnöki biztost a hivatalában, vagy a rövidesen kezdődő parlamenti ülésszakon. A Magyar Hírlap megkereste az Emberi Erőforrások Minisztériumát (Emmi),  a Fidesz-frakciót és Miniszterelnökséget is, egyik helyen sem jött be Lázár múlt heti ígérete, Farkas továbbra is elérhetetlen.

Pedig fontos lenne megválaszolnia a lap arra vonatkozó kérdését, hogy mi van azzal az 1, 6 milliárd forinttal, amit Farkas elnöksége alatt tüntetett el a roma önkormányzat a botrányos Híd a munka világába nevű programon keresztül. Az Emmi már régóta követeli a pénzt, de hogy miből és mikor fogja előteremteni a súlyos milliárdokat az ORÖ, arról egyelőre nincs információ – derül ki a cikkből.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik