Közélet

„Tűzközeli” cégtől rendelt médiafigyelést az MTVA

A Nézőpont-csoport tulajdonosa a Miniszterelnökség volt államtitkára, Habony Árpád üzlettársa.

A Habony Árpád üzlettársának érdekeltségébe tartozó Nézőpont-csoport egyik tagja, a Médianéző Kft. végezhet sajtófigyelést az állami médiának – írja a Népszabadság.

A cég nyílt közbeszerzési eljárásban nyerte el az MTVA tenderét. 16 millió forintos keretösszegen belül folyamatos sajtófigyelési és médiaelemzési szolgáltatást nyújtanak, ezen belül napi egy alkalommal nemzetközi hírösszefoglalót készítenek a cégnek, havi szinten pedig kvantitatív elemzést állítanak össze.

A Nézőpont-csoport tulajdonosa Győri Tibor, aki korábban a Miniszterelnökség jogi ügyekért felelős államtitkára volt. Üzleti kapcsolatban áll Habony Árpáddal is – tavaly hozták létre a Modern Media Groupot, amely egyebek mellett a Lokál című ingyenes lapot adja ki, amellyel kiszorították a Metropolt.

A Médianéző egyébként tavaly augusztus óta több mint 150 állami szerv számára végez sajtó-, hír- és médiafigyelést, illetve elemzést. 2015-ben hároméves szerződést kötöttek vele 4,4 milliárd forint összértékben.

Az MTVA szerint azért van szükség a Médianéző szolgáltatására, mert az alap vezetésének naprakészen tudnia kell, milyen a szervezet megítélése a „közmédián túli sajtóvilágban”. Munkakezdés előtt az MTVA munkatársai a Médianéző által biztosított, könnyen kezelhető felületen értesülhetnek az állami médiát érintő hírekről – árulták el a Népszabadságnak. Azt mondták, ehhez azért kell külső céget igénybe venni, mert az MTVA-ban nincsenek ehhez megfelelő erőforrások.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik