Közélet

Vona: én kiléptem a lövészárokból

A Jobbik lelkét, amelyet 2006 után az én vezetésemmel adtunk ennek a közösségnek, most az én vezetésemmel vettük el – írta Vona Gábor Facebook oldalán.

Vona Gábor volt Kálmán Olga vendége az ATV Egyenes beszéd című műsorában. A műsorvezető szerint az nagyon súlyos, amikor egy pártelnök azt mondja, ő vette el a saját pártja lelkét. Ez Vona szerint is súlyos, de ő azt mondja, arra a helyzetre akart reflektálni, hogy nem egyszerű egy ilyen változáson, mint a néppártosodás átmennie egy pártnak.

Az a néppártosodási folyamat, aminek az élére álltam, lényegében arról szól, hogy a politikai közösség el tudja-e fogadni a jövőben, hogy néppárttá válik ez a közösség. Azaz nem csak saját magát kívánja képviselni, hanem más társadalmi csoportokat, rétegeket is. Akár olyanokat is, akik most nem értenek velünk egyet

– mondja Vona.

Vona hisz abban, hogy az a program, amit most megírnak, olyan emberek problémáira is megoldást nyújthat, akik esetleg most még nem is szeretik a pártot. Azt mondja, ő nem érzi, hogy valaha zsidózott vagy cigányozott volna, hanem problémákról beszélt, ezekre próbált valamilyen választ adni.

Azt mondja, a Jobbik célja az, hogy megpróbáljon felülemelkedni a hazai megosztottságokon, például azon a jobb- és baloldali megosztottságon, ami szerinte teljesen terméketlen és idejétmúlt. Úgy gondolja, sok jobb- és baloldali ember fájdalmával tud együtt érezni, szerinte köztük nincs az élet legfontosabb kérdéseiben különbség. Ő nem a két oldal közötti árkot szeretné betemetni, hanem hidat szeretne építeni közéjük, ennek a technikáját pedig már tanulmányozta is. Bár azért G. Fodor Gábor és Gyurcsány Ferenc neve hallatán azt mondja, azért ennek is vannak korlátai.

A magyar közéletből az érdemi, konstruktív vitákat hiányolja, szerinte az emberek többsége azt érzi itthon, hogy a politika inkább árt az életének, mint használ.

A politika hitre épül, mikor választunk, akkor azért tesszük, mert hiszünk valakinek. Én kiléptem a magunk lövészárkából, pedig tök kényelmes lenne ott üldögélni

– teszi hozzá.

Azt gondolja, hogy ha a hatalom érdekel valakit, akkor a jelenlegi tendenciákat alapul véve valamiféle gyűlöletet kell szítani. Szerinte a Fidesz arra építi a politikáját, hogy talál ellenségképeket.

Ha a hatalom érdekelne, azon gondolkodnék, hogy hogyan tudnék még a migránsoknál is félelmetesebb dolgot találni vagy kreálni, mert ezzel lehet Magyarországon választást nyerni

– fejti ki.

Vona nem bánta meg az eddigi politikáját, ezt az egészet egy természetes fejlődési folyamatnak tartja, hiszen már a 2003-as alapítónyilatkozatukban is azt fektették le, hogy az egész magyar társadalmat szeretnék képviselni. Saját magát ma is egy nemzeti, konzervatív gondolkodású embernek tartja.

Az egész magyar politika arról szólt az elmúlt 26 évben, hogy az egyik oldal azt mondta, ha nem rá szavaznak, visszajönnek a nácik, a másik pedig azt, hogy ha nem rá szavaznak, visszajönnek a komcsik

– teszi hozzá.

A népszavazási kampányban nem gondolkodik ellenzéki összefogásban, azt mondja, ők a népszavazási kérdésre adnak egy választ, és nem a Fideszt vagy valamelyik politikai erőt támogatják. Vona szerint ők attól, hogy azt mondják, hogy nemmel kell szavazni, hozzáteszik, hogy ez nem egy jó megoldás.

Amennyiben a népszavazás érvénytelen, akkor éppen az ellenkezője történik, mint amiért Orbán Viktor harcba vitte Magyarországot

– mondja.

Szerinte ha érvénytelen lesz a népszavazás, az Magyarországnak később uniós tárgyalásokon nagyon rosszul jöhet. A 3 milliárd forint, amit a Fidesz erre költ, Vona szerint azt mutatja, hogy a Fidesz mennyire kétségbeesetten próbálja megmenteni a kampányt.

 

 

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik