Közélet

Bemutatták a sajtó egy részének az 56-os emlékév dalának klipjét

Most már az interneten is meg lehet nézni.

Csak néhány, előre meghívott stáb vehetett részt azon a sajtótájékoztatón, amelyen bemutatták az 1956-os emlékév dalához készült videoklipet. A 444 azt írja: hiába kérték a sajtófőnököt, hogy engedjék be újságíróikat a Terror Házában tartott eseményre, nem mehettek be, noha előzetes regisztrációra tájékoztatás híján nem volt lehetőségük.

A Desmond Child által írt dalt – melyről kiderült, hogy 2007-ben már felhasználták a Miami Egyetem sportcsapatai – eddig csak úgy töltötték fel az internetre, hogy állóképeket vágtak rá. A most bemutatott videoklip szintén a zenei felvétel során készült mozgóképekből áll, és már épp csak hogy feltűnik benne az 56-os Emlékbizottság társelnöke, Schmidt Mária.

Az állami hírügynökség részletesebben is beszámolhatott a sajtótájékoztatóról. Az MTI tudósítása szerint Schmidt Mária elmondta:

sokat gondolkodtak azon, miként lehet az emlékév üzenetét minél szélesebb közönséghez eljuttatni, megszólítani a fiatalokat, akiknek semmilyen személyes élményük nincs a kommunista diktatúráról.

Hozzátette: az emlékév szeretné felidézni azt az elementáris erőt, amit az akkori fiatalok éreztek, mikor 1956-ban szembefordultak a kor egyik legnagyobb világbirodalmával.

Szabó Zoltán is megszólalt, aki a dal felvételén Desmond Child zenei asszisztenseként dolgozott. Szerinte

mérhetetlen lehetőség Magyarországnak, hogy egy ilyen kaliberű zenész a jobbját nyújtja.

Úgy vélte, Child és alkotótársa, Andreas Carlsson svéd dalszerző-producer „ugyanolyan alázattal vettek részt a munkában, mintha Bon Jovi vagy egy másik világsztár dalán dolgoztak volna”.

Vastag Csaba, a dal egyik énekese és producere kijelentette:

ez a dal egy olyan nemzeti ünnepünkre született, amely arra hivatott, hogy egyesítsen minket”, ezért összes zenésztársával tiszteletdíj nélkül vállalták el a felkérést.

A dal körüli vitára az emlékbizottság kedden úgy reagált, hogy szerintük irányított és összehangolt támadás zajlik a „baloldali és liberális, valamint a Jobbikot kiszolgáló” sajtóban, és „a kommunista és náci diktatúra lejárató kampányait” idézik meg a „sajtótámadások”. Közölték: a mostani emlékévet támadó „liberálisok” tíz évvel ezelőtt „semmi kivetnivalót nem találtak az ünnepen a védtelen tömegbe lövető Gyurcsány-kormány tevékenységében”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik