Közélet

Tudta? Tavaly ilyenkor százezreknek fordítottunk hátat

Gyoda, Nyugati, Keleti, Röszke, Aziz. Húzzál hátra! Go, bazdmeg, go! A tavalyi menekültválság közel 4 percbe sűrítve.

Tudta? Tavaly ilyenkor nagyjából 400 ezer menekült keresztezte hazánkat.

Tudta? Ezeknek az embereknek a legnagyobb része a háború sújtotta Szíriából érkezett.

Tudta? Nagyjából 2300-an haltak meg az útjuk során, miközben háború sújtotta hazájukból menekültek.

Tudta? Magyarországon adták be a népességhez számítva messze a legtöbb menedékkérelmet az Európai Unióban? 100 ezer magyar állampolgárra 1800 menedékkérő jutott.

És az tudta, hogy ehhez képest Magyarország hány embernek nyújtott menedéket? Mindössze 720-nak.

A 24.hu sok mindent tudott ezekről az eseményekről, mert riportereink ott voltak a menekültválság kellős közepén. A helyszíneken forgatott videóinkból megpróbáltuk pár percbe sűríteni az egy évvel ezelőtt történteket:

(Adatok innen, innen és innen)

Olvasói sztorik