Közélet

Augusztus 20. – Az ellenzék a kormányt üti az ünnepen

A baloldali, liberális pártok az Orbán-kormány elleni támadásra használják fel Szent Istvánt.

Az MSZP szerint a kormány a legfontosabb történelmi hagyományokkal fordul szembe, a párt azonban hisz abban, hogy Magyarország többet érdemel. Molnár Gyula, az MSZP elnöke az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében azt írta, Szent István király európai, keresztény értékeket valló, egységes államot teremtett, a kormány azonban megkérdőjelezi ezt a három tartóoszlopot, és szembefordul “legfontosabb történelmi hagyományainkkal”.

Úgy fogalmazott, a kormány kárt okoz, amikor az Európai Unió ellen hangol, semmibe veszi a legfontosabb keresztényi értékeket, a felebaráti szeretet és együttérzés parancsát. Nem a magyar nemzet egészét képviseli, csak saját politikusainak és “haverjainak” kedvez. Hangsúlyozta, az MSZP hisz abban, hogy Magyarország megérdemli a biztonságot és a kiszámítható fejlődést, gyűlölködés helyett a normális közéletet, a jövőt és a megbecsülést az Európai Unión belül.
A párt hisz Magyarországban, az Európai Unióban és a szolidaritásban – tette hozzá.

A Demokratikus Koalíció szerint a mai Magyarország nem sok mindenben emlékeztet Szent István keresztény országára. Gréczy Zsolt, a párt szóvivője az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében úgy fogalmazott, “a menekültellenes gyűlöletplakátokkal elárasztott utcák nyomokban sem tartalmazzák a keresztény tanításokat, ahogy Európától is napról napra távolodunk az őszi EU-ellenes népszavazás közeledtével”; a kormány “le akar térni államalapítónk útjáról”. Kiemelték, a DK hisz abban, hogy Magyarország visszatér Szent István és az európaiság útjára, a kirekesztés és a gyűlölet politikája pedig elbukik.

A Magyar Liberális Párt (MLP) szerint a magyarok is bevándorlókként érkeztek a Kárpát-medencébe, úgy tűnik azonban, hogy Orbán Viktor miniszterelnök és a Fidesz elfeledkezett erről. A párt az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében azt írta, a kormányfő és Fidesz a nemzeti ünnepet is arra használja fel, hogy a bevándorlók ellen uszítson.

Hozzátették, nem szabad elfeledkezni arról, hogy az Orbán-kormány hivatali ideje alatt 600 ezer magyar hagyta el az országot, akik szintén “gazdasági bevándorlókként próbálnak boldogulni egy másik országban”. Kiemelték, Magyarország nemrég még nyitott, befogadó, toleráns ország volt, a párt pedig hisz abban, hogy a magyarok többsége ma is egy ilyen országban szeretne élni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik