Közélet

„Kopaszbalhé”: az ügyészség vizsgálódik a választási iroda elnöke ellen

Pálffy Ilona maga ismerte el, hogy elküldette a kiérkező rendőröket, mondván, nincs rájuk szükség.

A „kopaszbalhé” miatt már nem nyomoznak, a Nemzeti Választási Iroda elnökével szemben viszont felmerült a hivatali bűnpártolás gyanúja, mert elküldette a kiérkező rendőröket, amikor a szocialista Nyakó Istvánt megakadályozták a vasárnapi boltzárra vonatkozó népszavazási kérdésének leadásában – írja a hvg.hu. A rendőrség emiatt az ügy folytatását átadja az ügyészségnek.

Pálffy Ilona közvetlenül a botrány után saját maga ismerte el egy tévéinterjúban, hogy ő küldte el a rendőröket.

Nem akartam, hogy ott rendőri intézkedés legyen, mert semmi olyan nem volt, ami indokolttá tette volna

– jelentette ki az ATV műsorában.

Nyakó István a rendőrséget is hibásnak tartja amiatt, hogy bármilyen intézkedés nélkül hagyták magukat elhajtani, pedig akkor már „világosan látszott, hogy mire megy ki a játék”.

Pénteken délután ülésezik a Nemzeti Választási Bizottság. Litresits András, az MSZP delegáltja azt mondta a hvg.hu-nak, hogy kíváncsian várja a megbeszélést, amelyen arról döntenek, hogy a bizottság éljen-e panasszal a „kopaszok” ügyében a nyomozás megszüntetése ellen. Litresits attól tart, a testület nem fog élni a lehetőséggel, pedig „a demokrácia ellen intézett eddigi legnagyobb támadásról van szó”.

Az ülést egyébként olyan időpontra hívták össze, amikor előre lehetett tudni, hogy a bizottság számos ellenzéki tagja nem tud jelen lenni nyári szabadságolása miatt – mutat rá a portál.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik