Közélet

Kiderült, hogyan nyert az MNB pályázatán a Századvég drágább ajánlata

A kormány „agytrösztje” egyebek mellett a szélütés korai kezelésével foglalkozott a jegybanknak írt mintatanulmányában.

A Magyar Nemzeti Banknak nyilvánosságra kellett hoznia, hogy milyen ajánlat alapján nyert a Századvég a jegybank kutatásra, tanácsadásra és kommunikációra kiírt közbeszerzési pályázatán, amelyre a Kopint-Tárki 700 millió forinttal olcsóbb ajánlatot nyújtott be a kormány „agytrösztjénél”.

A Transparency International közel egy évig pereskedett, míg a Fővárosi Ítélőtábla júniusban jogerős ítélettel kötelezte a Magyar Nemzeti Bankot azoknak a dokumentumoknak a kiadására, amelyek alapján a Századvég Politikai Iskola Alapítvánnyal három évre, nettó 1,8 milliárd forintért szerződött. A kiperelt dokumentumokat nem mindennapi módon tette közzé a jegybank: honlapjukra feltettek egy „Sikeres együttműködés a jegybank és a Századvég Alapítvány között” című cikket, amelynek végén, lábjegyzetként rejtették el a kiadni kötelezett mintatanulmányokat.

A Kopint-Tárki korábban saját maga tette közzé mintatanulmányait. Ezek az energiaárak alakulása és az egyes országok monetáris politikájának összefüggéseiről szóltak. Ehhez képest a Századvég olyasmikkel foglalkozott a jegybanknak írt ajánlatában, mint a szélütés korai kezelésére alkalmazott, két nagy-britanniai megyében működő Telestroke hálózat, a „távoli betegfigyelés” és egy elektronikus beteg-nyilvántartási rendszer. A TeleStroke-ról azt is megállapítják, hogy költségvetési szempontból nem jelentős, talán 100-200 millió forintnyi megtakarítást eredményez. Az egész mintatanulmány összesen tizenhárom oldal.

Bár a bírálat szempontjainál a vállalási ár esett a legnagyobb súllyal latba, a Századvég a mintatanulmánnyal nyerte meg a közbeszerzést, amit a jegybank tízszer jobbnak ítélt a Kopint-Tárkiénál. Arra hivatkoztak, hogy „Anglia a világgazdaság szempontjából kiemelkedően fontos ország”, valamint „a TeleStroke bevezetésével az első évben öt-tízszeres megtérülés realizálható”, csakhogy ezt az összeget maga a Századvég is jelentéktelennek minősítette.

Arra is hivatkoztak, hogy a mintatanulmányban nem a jegybanki vonatkozások érdekelték őket, hanem a jegybanki stratégiai tervezéshez szükséges részletezettséget várták el, és azt meg is találták. (Átlátszó)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik