Közélet

Dühöngenek a magyar vásárlók a H&M Facebook oldalán

Egy olvasónk, Magdi hívta fel a figyelmet, hogy egyetlen napig számos női termék 90-190 forintos áron szerepelt a honlapon. Többen jól be is vásároltak, majd hoppon maradtak: a svéd cég ugyanis most elkezdte törölgetni a rendeléseket.

Korábban is volt már olyan egyébként, hogy nevetséges összeg szerepelt a termékkategóriák aloldalain: pulóverek 30-40-ért, nadrágok pedig még ennél is olcsóbban. Csakhogy akkor azok azt jelentették, hogy nem forintban, hanem más, olyan környező országok devizájában megadott összeg szerepelt a termékek mellett, ahol a H&M szintén jelen van. Akkor közvetlenül a termékre kattintva már a helyes, forintos összeget írta ki a honlap, most azonban ilyenről szó sincs.

Lázadoznak a vásárlók

Olvasónk több barátját is mozgósította, és a Twittert is elárasztották az (akkor még) örömittas vásárlók. Volt, aki közel 70 ezret fizetett volna, de az akciónak köszönhetően szállítással együtt alig négyezer forintot kellett kicsengetnie. Más sortokat vett 90 forintért – valószínűleg nem tudja majd őket hordani, és ennek nem a hideg időjárás lesz az oka, hanem az, hogy meg sem érkeznek hozzá.

Magdi és a H&M Facebook-oldalára írt posztok alapján elég sokan a mai napon egy értesítést kaptak, amiben az alábbi szöveg állt:

Nagyon sajnáljuk, a rendelésed törlése került! Kárpótlásul következő vásárlásod alkalmával 15 százalék kedvezményben részesülsz!

Ami bár jól hangzik, édeskevés ahhoz képest, hogy Magdi például 118 ezer forint értékben rendelt nem egész tízezer forintért. Ha élne a H&M által kínált ajánlattal, ugyanez a rendelés százezer forintjába kerülne – ráadásul a kedvezmény csak erre a hétvégére érvényes.

Néhány idézet a felháborodott posztokból:

  • „Remélem, becsődöltök!”
  • „Törvényes ez egyáltalán?!”
  • „Elvileg az ügyfélszolgálat este 21 óráig áll a rendelkezésünkre. Ahhoz képest az ígért két perc helyett 16 percig kellett várakoznom és semmi!”
  • Nagyon gáz, hogy törlitek a rendelést, főleg úgy, hogy azt egyébként visszaigazoltátok!”

Merthogy többen már eleve szkeptikusan álltak a dologhoz, és direkt rákérdeztek a márka Facebook oldalán, hogy mennyit is kell majd fizetniük. „Véglegesített rendelés esetében a csomag után fizetendő összeget, a visszaigazoló emailben feltüntetett végösszeg alapján kell kiegyenlíteni” – írták válaszul.

Képernyőmentések: Olvasónk, Magdi
Balra egy kérdés, jobbra Magdi rendelésének egy részlete | Képernyőmentések: Olvasónk, Magdi

Többen a svéd cég januári akciójára hivatkoznak: ott “véletlenül” 18 forintért voltak kaphatóak bizonyos felsők, amikből jó sokan bevásároltak, akkor viszont ki is szállította nekik a márka a rendeléseket. Az is kérdéses, hogyan és mikor kapják vissza a pénzüket a vásárlók, ugyanis amennyiben nem utánvéttel fizetünk, a webshopban kártyával előre, még kiszállítás előtt rendezni kell a tételeket.

Írtunk a H&M-nek és a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságnak is, amint válaszolnak, közöljük azt is.

Fejléckép: Facebook / H&M

Ajánlott videó

Olvasói sztorik