Közélet

Republikon: érvényes lehet a kvótanépszavazás

A részvételi hajlandóság viszonylag magas, a nemek pedig elsöprő többségben vannak, még az ellenzéki választók közt is. A felmérés szerint még azok is zömében igennel voksolnának, akik amúgy nem akarnak elmenni szavazni.

A Republikon Intézet július végén készült közvélemény-kutatása alapján akár érvényes is lehet az október 2-i népszavazás. A megkérdezettek 42 százaléka biztosra ígéri részvételét, további 27 százalék pedig valószínűnek tartja, hogy elmegy szavazni. Csupán 15 százalék válaszolta azt, hogy biztosan, további 9 százalék pedig azt, hogy valószínűleg nem vesz részt a referendumon. A megkérdezettek fennmaradó aránya nem tudott, vagy nem akart válaszolni a kérdésre.

Kontrollkérdésként a kutatók arra is kíváncsiak voltak, hogy a megkérdezettek részt vennének-e az MSZP által kezdeményezett, az állami termőföldek értékesítésének tilalmáról szóló népszavazáson (erről valójában nem lesz referendum, mert nem gyűlt össze elegendő érvényes aláírás). Az adatok szerint  könnyen ez is érvényes népszavazás lenne, hiszen a megkérdezettek 28 százaléka biztosan, 26 százaléka pedig valószínűleg részt venne azon. A részvételi hajlandóság tehát viszonylag magas.

Az eredmény egyértelműnek tűnik. Azok körében, akik részvételüket ígérték a népszavazáson, elsöprő támogatottságot élveznek a nemek: 85 százalék így szavaz majd, és csak 7 százalék igennel, 1 százalék pedig érvénytelenül. A választópolgárok további 7 bizonytalan, vagy nem árulja el, hogyan szavazna október 2-án. Egyébként azok sem az igen hívei, akik nem kívánnak szavazni, a körükben is 74 százalékos a kormány által támogatott válasz.

ábra2

Kormány- és pártpreferencia alapján inkább a részvételi hajlandóságban, és nem a válaszok terén van különbség. Azok közül, akik 2018 után is a Fidesz-KDNP-t látnák szívesen kormányon, 59 százalék biztosan, 24 százalék pedig valószínűleg részt venne a referendumon, míg 13 százalék azok aránya, akik nem.

Azok körében, akik leginkább egy baloldali és liberális pártok alkotta kormányt látnának szívesen, csak 37 százalék menne el biztosan a biztosan, 29 százalék pedig a valószínűleg szavazni, 17 százalék pedig biztosan távol marad.

A Jobbik kormányzását kívánó válaszadók a fenti két tábor között helyezkednek el részvételi hajlandóságban, vagyis a kormánnyal szimpatizálóknál kevesebben, 46 százalék biztosan, 30 százalék valószínűleg részt venne, 11 százalék biztosan távol maradna.

ábra1

Ajánlott videó

Olvasói sztorik