Közélet

Népszavazás – mindenki megkapja a magáét

Egy hét után be is fejeződik az értesítők postázása.

A Nemzeti Választási Iroda (NVI) augusztus 8-án, hétfőn kezdte meg a névre szóló küldemények postázását minden olyan magyar állampolgárnak, aki a rendelkezésre álló információk szerint az október 2-i referendumon szavazhat. Az NVI az értesítőben az országos népszavazás kitűzéséről, és arról tájékoztatja a magyarországi lakcímmel rendelkező választókat, hogy szerepelnek a névjegyzékben. Az NVI az értesítők kiküldésével a Magyar Postát bízta meg.

A mintegy 8 millió választópolgárnak legkésőbb augusztus 15-éig postázzák az értesítőt. Ha azt valaki nem kapja meg, akkor ezt jelezheti a jegyzőnél (a helyi választási iroda vezetőjénél), aki új értesítőt állít ki. Az értesítő a választó személyes adatai közül csak a nevét, születési nevét, születési idejét és a lakcímét tartalmazza. Egyértelművé teszi továbbá a szavazás helyét és idejét is.

Azoknak, akik még nem nagykorúak, de az október 2-i népszavazásig betöltik 18. életévüket, ugyancsak most kell megkapniuk az értesítőt. Az Országgyűlés május 10-én rendelte el a kötelező betelepítési kvótáról szóló, a kormány által kezdeményezett népszavazást, amelyet Áder János köztársasági elnök október 2-ára írt ki. A kérdés úgy szól:

Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?

Korábban az NVI elnöke az állami hírcsatornának azt mondta, a névjegyzékben a magyarországi választók (7 millió 994 ezer 600) mellett 260 ezer határon túli, magyarországi lakhellyel nem rendelkező szavazó is szerepel. Az értesítő nem feltétele a szavazásnak, az viszont igen, hogy a választó igazolni tudja személyazonosságát és lakcímét érvényes okmányokkal.

Aki a szavazás napján nem tartózkodik lakóhelyén, de egy másik magyar településen élni akar a választójogával, az szeptember 30-án 16 óráig kérheti átjelentkezését egy másik településre a lakcím szerinti választási irodától vagy a www.valasztas.hu oldalon.

Akinek van magyarországi lakcíme, de október 2-án nem lesz Magyarországon, a külképviseletek valamelyikén adhatja le szavazatát. Ehhez legkésőbb szeptember 24-én 16 óráig kérheti külképviseleti névjegyzékbe vételét a magyarországi lakóhelye szerinti jegyzőtől vagy a www.valasztas.hu oldalon.

A magyarországi lakcímmel nem rendelkező, de a névjegyzékbe regisztrált választópolgárok levélben szavazhatnak, ők az NVI elnökének tájékoztatása szerint augusztus végén kapják meg a szavazási levélcsomagot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik