Közélet

Egyre több a vad baleset az utakon

A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság éppen ezért óvatosságra inti az autósokat.

Egy autóbusz augusztus 8-án gázolt el egy őzbakot az 56-os számú főút 12. kilométerszelvényénél, amelynek következtében a vad kimúlt, a busz eleje pedig összetört. Másnap egy tolnai férfi gázolt el egy őzet az Őcsény és Szekszárd közötti mellékúton, augusztus 10-én pedig a Tolna és Bogyiszló közötti mellékúton volt vad baleset, amelyben ugyancsak összetört az autó.

Az elmúlt napokban megszaporodó vad balesetek miatt a rendőrség arra kéri az autósokat, hogy a mezőgazdasági termőterületek melletti utakon vezessenek fokozott óvatossággal. Bármikor az útra tévedhet egy vad, még akkor is, ha nincs elhelyezve vadveszélyre figyelmeztető közlekedési jelzőtábla. A vadelütések legnagyobb része reggel, valamint az esti szürkületkor történik, mivel a vadállatok ebben az időszakban aktívabbak.

A potenciálisan veszélyes útszakaszokon a veszélyt jelző KRESZ-tábla figyelmezteti a sofőröket. Ezeken az útszakaszokon különösen fontos a sebesség megválasztása – figyelmeztet a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság. Ha van elég idő lefékezni a járművet, meg kell várni, míg az állat átkel az úton, illetve számítani kell egymás után több állat felbukkanására is.

(Police.hu)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.